Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

A magyar protestáns igehirdetés a XYXI. században. 269 uszított tehát a szent ifjúra, ki gyenge selyemszélekkel egy puhított lágy ágyra vala kötöztetve úgy, hogy tagjával sem bírna. Itt következik a jelenet plasztikus leírása, aminek az lesz a vége, hogy — „óh csudálatos találmány! óh isteni Léleknek mennyei bölcsesége! — Nicetas foga közibe szorítá nyelvét, ketté harapá, apróra rágá s vérrel együtt a veszett asszonynak orcájára pöké: és magában nagy fájdalommal az asszonyban iszonyú rémüléssel, megoltá az illetlen indulatokat".

1) Túlmegy minden határon egy másik beszédjében, mikor arról beszél, mily üdvösséges a magunk ismerése. Három kérdést tesz föl: mi voltál, ki vagy és mivé leszel ? Kimutatja, hogy mennyivel alább valók vagyunk nemcsak az angyaloknál és a szenteknél, hanem az érzéses és érzéstelen állatoknál is és többek között ilyen erősségeket hoz fel: „Tíz hónapig egy setét, büdös rejtekbe, egy ganéjos rút tömlöcbe rekesztettünk, melybe nem juthat semmi világosság sugára, semmi világítás szózatja, sem kedves ételek italok vidámítása, hanem, mit köldökén magához szíhat annya véréből, azon sindik és nevekedik a gyermek.

2) Mikor azt kérdi, quis es? — egyszerű a felelet: szarsák és büdös kamoraszék. „Nézzed, mennyi büdös ganéj, takony, nyál, vizellet takaroszik testünkből, mennyi szenny, serke, tetű származik ebből! ... Ha az eget éred is a fejeddel, csak egy büdös perváta vagy!

3)" Nincs egyetlen protestáns kortársa sem, ki hozzá fogható volna szabadszájuságban, sőt mellette még Méliusz is jámbor, szemérmes beszédű ember. Másik különös sajátsága Pázmánynak, hogy közvetlenségén néha valami ősi magyar humor csillog át. A részegségnek veszedelmességéről szólva, megjegyzi, hogy „talám a töb vétkek között egyikért azért rontotta s pusztította Isten a mi szegény hazánkat, hogy az ő szabadságáért annyi részegítő köszönések lettek; hogy ha egy nagy völgybe vinnék a török császár erejét és reá eresztenék azt a bort, melyet sok részegeskedésben megittak Magyarország szabadulásáért: nem kellene semmi vízözön a török veszedelmére; mind borban halnának".

4) Vagy a spanyol barát rajza, ki Németországban egyre azt látja, hogy az emberek a gyónásban legtöbbször a részegségről vádolják magukat s mivel ő nem tudta mi az, nosza megpróbálja. Bele is betegedett úgy, hogy „menten megfogadta: aki ezentúl meggyónja részegségét egyéb penitenciát nem ád neki, hanem hogy ismét megrészegiillyön."

5) Másutt: ha nádmézből csinálják is a napaasszony képét, az is keserű menyasszonynak.

6) Káprázatos a Pázmány illusztráló készletének a gazdagsága. Igaz, hogy abban az időben könnyebb volt a példákkal dobálózni, mert az egész akkori ismeret anyag össze volt ') VI. 452. *) VI. 87. ») VI. 88. ') VI. 291. 6) VI. 301. ·) VI. 323.