Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

266 Dr. Ravasz László. liában nem forrást, vagy fundamentumot lát, hanem érvek tárházát, még inkább csodálatos, művészi képtárt, amelynek szebbnél szebb alkotásait veszi elé, hogy szemléltessen vele. Ez az oka, hogy őt a textusszerűség nem igen feszélyezi. Ugyanazon alapigéről irott két beszédje közül egyik a fösvénységről, másik a bujaságról szól; egyikben a részegségről, másikban a keresztyén özvegyasszonyok állapotáról beszél; egy textusa van a keresztyén leányok nevelése és „a halál kívánatos jó" tételű beszédeinek. Mikor érveket vesz a bibliából, a kiszakított és félremagyarázott szavakat rántja elé és sohasem keresi a mögöttük rejlő személyes életet, pld. Ezek 44. 2. versét: porta haec clausa erit, non aperietur, quoniam Dominus Deus ingressus est per eam, erit clausa Principi, nyilvánvaló bizonyítéknak veszi arra, hogy Mária a Krisztus szülése után is szűzen maradt

1). Nem csoda, hogy a bibliát babonás varázskönyvnek tartja és példákat hoz fel arra, hogy akik a bibliát illetlenül forgatták vagy mosdatlan kézzel nyúltak hozzá, megbolondultak vagy megvakultak

2). S ezt nem kóplegesen mondja ! Annál gazdagabb, színesebb és igazabb lesz, mihelyt a biblia képeit veszi alapul s azok jelentését magyarázza, például az a képzuhatag, amellyel Jézust halmozza el

3). Vannak beszédei, melyek bibliai képek, hasonlatok kifejtéséből állanak, pld. az egyik pünkösti beszéde, ahol arról beszél, hogy a szentlélek víz és tűz,

4) vagy másutt, mikor az igét bemutatja, mint bort, tejet, mézet, mannát stb.

5) igen sokszor külön beillesztve, mikor pld. a világ rabjára a zsoltáríró szép hasonlatát alkalmazza: pascit ventos.

6) Igehirdetésének anyaga a keresztyén erkölcs világa, amelyet épen csak hogy bekeretez a dogmatikai elem s ez is inkább csak a theodicea formájában jelentkezik. Motivációjában a központi helyet a túlvilág értékrendszere foglalja el s itt nem annyira a menny gyönyörűségeiről beszél, bár e tárgy rajzolásánál képzelete csodálatos színeket használ,') mint inkább a pokol borzalmairól, amelyeknek hátborzongató verismussal való ecsetelése a Cranach képeire emlékeztet. Mindezeket a kecsegtető és riasztó képeket arra használja, hogy bebizonyítsa, milyen hasznos dolog, mily kitűnő üzlet keresztyénnek lenni, mert kicsiny szenvedéssel örök boldogságot, rövid és kétes örömmel pedig kibeszélhetetlen gyötrelmeket vásárlunk. „A szép, jóizű folyóvizek édesen folynak, de végre a keserű tengerben elegyednek: a világ rövid és kevés gyönyörűségének vége: örök keserűség".

8) „Meggondoljátok, mely nagy dolog a menyország, melyet ígér Krisztus; mely kicsiny és könnyű, amit kíván tőlünk.

9) „Igaz itilő szent Isten, itt vágj, itt éges engem, hogy örökké ne óges ; ») VI. 133. s) VI. 495. 3) VI. 128. 4) VII. 77. 5) VI. 491. β) VI. 420. ') VII. 137. β) VI. 123. 9) VI. 125.