Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 207 kívánsága szerint való befolyásolására. Ebből eredett a régi braminokról az a nézet, hogy ők az istenségnél hatalmasabbak, mert áldozataikkal és imáikkal az istenség akarata fölött is ők rendelkeznek. Ezeken a hitelveken állott a régi erkölcsiség. A szent könyvek szószerű isteni inspirációjának a hite határtalan tisztelettel töltötte el az embereket a szent iratok vallási és erkölcsi szabályai iránt. Ez a tisztelet az akaratnak hatalmas ösztönt adott a szent szabályok megtartására. Ennél is nagyobb erővel sarkalt az erkölcsösségre az Isten emberies jellemének a hite. Az a remény, hogy a neki tetsző magaviseletet Isten a földi és földöntúli létben egyaránt számtalan testi ós lelki áldással jutalmazza, földi jutalmaknál erősebb hatással biztatta a hívőt állandóan jó magaviseletre. Ellenben a rettegés attól, hogy a gonosz tetteket maga a mindenható Isten bünteti válogatott földi és másvilági szenvedésekkel, az állami büntetéseknél is inkább visszariasztotta a gonosz hajlamú hívőt bűntetteknek nemcsak tanúsítható, de föltétlenül titkos elkövetésétől is. A jótett jutalmának csábjait, valamint a bűnök büntetésének iszonyát még fokozta a mennyország emberfölötti gyönyöreinek és a pokol ördögi borzalmainak az osztályozása és részletes kiszínezése. Az a közelség, melyben az ember az istent, mint alkotóját és mint sorsának intézőjét úgyszólván mindenkor saját társaságában érezte, nagyszerű nevelő hatással járt. Az isteni közellét ez érzete a hitnézetek életszabályaihoz valami olyanszerű hatalommal és következetességgel kötötte az emberek magaviseletét, amilyennel a természeti erők hajtják a természeti élet anyagmozgását a természeti törvények útján. Az indulat is, mellyel a vallásosan kötött akarat a magaviselet erkölcsös irányát követte, épp olyan örökreszólónak mutatkozott, mint a természeti törvények. Mert hisz az emberi élet az örökkévalóságra rendeltetett. A lélek halhatatlanságánál fogva a hívő minden tettének jó vagy rossz következményei követték őt az idők végtelen végéig. Másfelől, ugyancsak a lélek halhatatlanságának a hiténél fogva, — a hívő a hasonló törekvésű rokon lelkeknek egész segélycsapatát érezte s tudta maga körül. Ez érdeklődő szellemeknek helyeslő biztatását hallotta, ha jól és lélekismerettel, lelkiismeretesen cselekedett; szemrehányásától, boszszújától rettegett, ha álnokul járt el. Nagy nemesítő hatalom rejlett a régi hitben, a halál utáni istenítélet hiténél fogva azért is, mert a gonosz tetteket eltitkolhatlanokká tette. Isten, a mindenütt jelenvaló elől sem az éjszaka sötétje, sem erdők sűrűje, sem bűnbarlangok