Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

208 Dr. György J. rejtett zugai el nem Jfödöznek. Isten mindentudása belát a velők megoszlásáig. Ο ismeri legtitkosabb gondolatunkat is. ítéleteit nemcsak a nyilván ismert cselekedetekre, nem is pusztán a külső tettekre; hanem egysermind a száj minden szavára, a szív minden indulatára, az elme minden meggondolására is kiterjeszti. Az isteni akarat hajlfthatóságának a hite is, — bár számtalan visszaélésre adott okot — általában a vallás egyik legfontosabb nevelő eszköze. Az a gyakorlat ugyanis, mely szerint a jót a rossz felett diadalra juttató Istenhez, mint minden jó és tökéletes kútfejéhez, bizalommal fordulunk, — a jót valóban erősíti, a rosszat ellenben gyöngíti. Mert a figyelmet, a rokonszenvet, a hajlamot ismételten a jó mellé és a rossz ellen állítja munkába s ezzel a jó irányában fejleszti a jellemet. Azonkívül, az a hit, hogy Isten a mi kéréseink meghallgatásával a jó érvényesítésére és a rossz megsemmisítésére fokozott mértékben hajlik, egyfelől ember- és természetfölötti erőbe s bizonyosságba helyezi a jót a rossz fölé; másfelől a jó törekvéseknek ember- és természetfölötti méltóságot ad; — minthogy a jó törekvéseket az isteni jóakarat részeiként mutatja. Mindezeknek a meggondolása után éppen nincs miért csodálkoznunk azon, hogy amint az újkori tudományos fölfogás és világnézet elterjedésével meginogtak a vallásnak az isteni sugalmazás hitére alapított hitelvei, ama hitelvekkel együtt ijesztően meglazultak a közerkölcsök is. Az újkori tudomány erkölcsromboló hatása. A tudomány haladásának minden nagyobb lépése a vallás régi, járt útjának egy-egy darabját hányta szét s az erkölcsiségnek azon mozgó rendjét zavarta fel. Az Amerika fölfedezését megelőző és követő nagyszámú utazások, majd az egész világot behálózó sűrű kereskedelmi forgalom a legkülönbözőbb hitű embereket hozta egymással érintkezésbe. A maga szent könyvei számára mindenik az egyedül üdvözítő igazságot igényelte ; a maga vallását mindenik a legtökéletesebbnek állította. Amikor pedig tudomást szereztek róla, hogy szent irataik, vallásalapítóik, imádatuk tárgyai, szent hagyományaik, vallási parancsaik, vallási szokásaik és szertartásaik mennyire különböznek egymástól: önkénytelenül föltámadott öntudatukban a kétkedés a saját isteni kijelentésüknek ós vallásuknak egyedül isteni és egyedül üdvözítő volta fölött. Ε kételyeket erősítette az a tapasztalás, hogy a máshitűek, az ő hitöknek állítólagos ördögi eredete és hitetlen hamissága dacára, az egyedül igaz Istentől meg nem semmisíttetnek; hanem gyarapodnak s