Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 205 boldogságnak sokkal nagyobb mértékét adja, mert különben nem szenvedett volna hitéért halált a vértanuknak oly nagy serege. Az ember legnagyobb földi kincsénél az életnél is föltétlenül becsesebbnek kell ugyanis lennie annak a hitnek, melyért a hívő életét dobja el. Viszont, a tudomány az igazságból nyújt sokkal többet, minthogy a természeti világ szerkezetének a föld és az ember történetének az ismeretét mindenek fölött a tudomány szolgáltatja. De éppen azért, mert a boldogság és az igazság a vallásnak és a tudománynak is közös, együttes célja, semmiesetre sem szorítható a vallás a boldogságnak, a tudomány ellenben az igazságnak egyoldalú keresésére és szolgálatára. A hit minden egyesítő elvének a kizárásával a merő érzékiségbe sülyedő tudomány az embert istentelen féreggé, aranyimádó rablógyilkossá alacsonyítja. Másfelől, a tudomány minden tapasztalati ós érzéki ismeretének a mellőzésével a hit az embert élhetetlen bolonddá teszi. Korunkban a hitnek szellemi elszegényedésével ós erkölcsi legyöngülésóvel szemben a tudománynak erkölcsromboló veszedelemmé válása a céljuk szerint egységes hit és tudomány természetellenes szétszakadásából származik. Ma a tudományos fejlődés aranykorát éljük. Azért önkényt érthető, hogy a hit és tudomány versenyében most a hit hátra van maradva. Ez állapot miatt pedig az emberiséget óriási csapások sújtják. Ε csapások csupán az eredetük és céljuk szerint ainúgyis egységes hitnek és tudománynak lehető egyesítésével háríthatók el. Azért a hit és tudomány funkcionális egyesítése rendkívül fontos föladat. De, hogy e föladat fontosságát kellőleg méltányolhassuk, vetnünk kell egy futó pillantást a hit és tudomány egymástól való eltávolodásából származott veszélyekre. A régi vallásos hit erkölcsi ereje. Vegyük csak szemügyre, miben is áll a hitnek és tudománynak egymástól való eltávolodása ? A régi hit — különösen a sémita származású vallásokban, — a szószerint értelmezett írott kijelentés közvetlen isteni eredetének a föltevésén épült. Ezen az alapon alkotta meg a vallás fő fogalmait. Ε föltevés alapján Isten, — a szó betűszerinti értelmében, — a világot semmiből teremtette hat nap alatt. Bizalmas embereivel, a prófétákkal és a szentekkel meghitt érintkezésben állott. Választott népét különös kegyekben részesítette, és különös csapásokkal büntetve javította. Kegyeltjeiért a természet jelenségeinek rendes folyásába gyakran beleavatkozott. Sőt személyesen résztvett irtózatos harcokban. Buddhát, Ilyést egyenesen a mennybe