Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
György J. dr.-tól: Hit és tudomány
204 Dr. György J. a fordítottja: úgy maga a tudomány adta boldogság is ellentétes természetű a vallási boldogsággal. Amíg ugyanis a vallási boldogság a tapasztalati és érzéki világ forgandóságától, anyagi javaitól független: addig ez a boldogság, amit a tudományban, — az alkalmazott tudományok közjólléti és gazdasági gyümölcseiben bírunk, a tudományok mulandó eszközeitől s tárgyaitól függ. Igaz, a vallás közvetlenül nem teremtett a javak bőségét osztó gépezeteket; sőt a hívő örömestebb lemond még a természetnek önfentartásra fölösleges szabad javairól is, mintsem azokat másoktól elvonja s eget ostromló szellemét gépek gyártmányaival nyűgözze le. Holott a tudomány bámulatos eszközeivel dússá varázsolta a földet; ámde az élvezetek mérhetlen fokozása által a vallásos megnyugvást és bizalmat mérhetlen elógületlenséggel s gyilkos bizalmatlansággal szorította ki a szívekből. Ε szomorú valóság oka könnyen érthető: A vallás az egyéni vágyakat egyetemes célokba összpontosítja. A tudomány az egyetemes elveket egyéni vágyakká osztja. Miért? — Mert minden vallásnak lényeges tulajdonsága az, hogy minden egyéni tapasztalásnak és részletismeretnek egyetlen közös tapasztalásban, egyetlen közös ismeretben való részesedése által ad értéket és értelmet. Amint Pál apostol mondja: Mi mindannyian Krisztus tagjai vagyunk; és e nélkül nem is lehetünk keresztyének, nem lehetünk igazi, lelki emberek. Nem így a tudomány. A tudományos elv igazságának az értéke abban áll, hogy az egyetemes igazság alkalmazható és hasznosítható legyen az egyéni esetre. Erkölcsi vonatkozásában ez így formulázható: míg a vallás megköveteli az egyes önfeláldozását az egészért; addig a tudomány, — érzéki irányzatának anyagelvű végletében, — megengedi az egésznek részleges áldozatúl esését az egyesért. „Aki megakarja tartani az életét, elveszti azt; és aki elveszti az életet én érettem, megtalálja azt" (Máté 16,25) — így beszól a vallás. Ellenben a materiálista tudomány, mely a természeti erők működési törvényeinek az analógiájára, — az ember társaséletóben is az erőt kénytelen az igazság végső mértékéül elfogadni, — köteles igazságként elismerni — mondjuk — azt az embertelenséget, mellyel egy ember érdeke vagy hatalma ezrek és százezrek gazdasági lótföltételeit vagy éppen életét semmisíti meg. Tehát az igazságnak és boldogságnak, mint legfőbb létcélnak a közössége dacára is, e célok követésében lényeges különbségeket látunk hit és tudomány között. A hit a
