Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 203 millió ember között. Ézsaiás egyszeri, de örökre feledhetlen jelenésként látja trónján ülve az Urat, amint körülötte az angyalok zengik : Szent, szent, szent a seregek Ura. A lelke tisztátalansága miatt remegő prófétának az Ur angyala eleven szénnel égeti ,le az ajakáról a bűnt, hogy tiszta szájjal hirdethesse az Úr igazságát ós ítéletét. Mindez esetekben és a vallásos meglátásnak minden hasonló megszámlálhatlan eseteben az öntudatnak, a természetfölötti megismerésnek egyetlen, de átható fényével mindent a maga világossága szerint megvilágító fényes pontja szolgál vezetőül az élettapasztalás és természetismeret szövevényes útvesztőjében. Jézus a léleknek egyetlen villanására a Mennyei Atyja Istenországában látja meg a világrejtély megfejtését. S ez a belátás olyan mérhetlen, olyan szótáradó boldogsággal hatja meg őt, hogy azután minden értelmi képességét, minden akaraterejét e boldog belátásnak másokkal való közlésére fordítja. Pál, a Krisztus megjelenése mennyei fényének döbbenetéből fölocsúdva, az üdvöt ós az igazságot a Krisztus váltságában: a Krisztussal, mint örök emberisógi eszménnyel való egyesülésben ismeri föl. S azután lankadatlan buzgalommal mindenkit arra tanít, hogy igazán csak a Krisztus boldogíthat. Buddha a Bodhi fa alatt érti meg a nirvána üdvét s azután minden gondolata arra törekszik, hogy a földi lót fájdalmas forgatagából való megszabadulás útját minél megbízhatóbban megismertesse. Ézsaiás jellemének foltjait kiégeti a prófétai hivatásórzet öntudatba törésének tisztító tüze s a Jávó megváltó szentségének e fölfogása után a törtenelem is, a természet is csak annyiban bír előtte jelentőséggel, amennyiben azok Jávénak az δ dicső céljai megvalósítására vezető eszközei. Egyszóval, a hívő a legfőbb boldogságot az értelmi és lelki erőknek egy összpontosított, vallásszerű kitörésében ellenállhatlan elragadtatással ismeri meg a let céljaként. Ε boldogságnak egyszeri megízlelése a szívet mindenkorra megejti s az elemző értelemnek csak az a föladata marad, hogy az erkölcsi tapasztalás meg az érzéki észlelet ismeretanyagát az uralkodó főcél szolgálatának engedelmes eszközeivé gyúrja. Az egyetemes belátás helyett a részletismeretekből kiinduló tudomány ellenben az ellenkező útat követi. A tudomány a viszonylagos hatású tapasztaláson és az érzéki észleleten kezdi s az egyetemes létcéllal végzi. Itt az igazság megismeréséből ós alkalmazásából következik az üdv és nem az üdv minősége szabja meg az igazság mibenlétét. Sokrates, Bruno, Darwin, Haeckel az emberiség tapasztalati ismeretét foglalják össze s abból következtetnek a lét egészére és annak céljára. De, amint az igazság megismerésének és a boldogság megközelítésének a módja a vallásos módszernek