Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
György J. dr.-tól: Hit és tudomány
Hit és tudomány. 201 szenvedést az örök boldogság reményében viseli örömmel. (S. Β. Ε. 24 21 2·) AZ üdv, a boldogság birtokáért tagadja meg a kinai testi életének érzéki vágyait, hogy teljesen az ég akaratának engedje oda magát. (i. 39, u 9. 40, j4). Az igazságnak és boldogságnak e minden más földi cél fölé állításában nem különbözik a tudomány sem a vallásoktól. A tudománynak nemcsak célja, de egyszersmind életereje is az igazság. Mihelyt a tudomány az igazság keresésével fölhagy, elveszti jogcímét a tudomány névre. Oly tételek, vagy következtetések, melyeket sajátos egyéni hajlamaink szerint magán- vagy pártérdekünk szolgálatára állapítunk meg, nem a tudományhoz tartoznak, hanem a mi gyarló énünk mulandó függelékei, saját létért vívott küzdelmünk törékeny fegyverei. A tudományban is megfér azonban — a tudomány céljaként — a lót igazságával együtt a lét boldogsága. Nem, mintha külön az igazság és külön a boldogság egyik a másik célja, vagy eszköze lehetne; hanem együtt az igazság és boldogság, mint eszményi teljességükben azonosak. A tudomány élete kézzelfoghatóan igazolja ezt. Mert a tudományos elmélyedés legmagasabb foka ugyanaz a lelki odaadás, melyben a hívő a vallás szavaival ezt mondja: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; ugyanaz az önmegtagadás, mely a buddhistának az üdv teljessége, a véges ént egészen elfeledtető nirvána. Mikor érdekfeszítő jelenségek észlelése a figyelmünket egészen leköti, akkor megfeledkezünk hollétünkről, az idő folyásáról, létezésünkről; akkor öntudatunk mintegy azonosul a tanulmány tárgyát képező jelenségekkel. Ez az önfeledós önmagában is boldogító, mert az isteni okosságnak és akaratnak a világban megtestesült csodálatos életével egyesít, untudatunkon át a mindenséget, az Istent látjuk és érezzük élni; s e végtelenben végességünk érzete megsemmisül. De boldogító mindenekfölött akkor, amikor a világ életrendjének lényeges szabályait szemléljük. Minél magasabb, minél értékesebb az öntudatunkat betöltő igazság, annál nagyobb az igazság befogadásával járó boldogság. Innen van az, hogy olyan emberek, akik nagy igazságok birtokába jutottak, mint például Sokrates, Bruno, Ferrez és mások, az igazságban találtak nagyobb boldogságot, mint az életben; mert amikor választaniok kellett az életük és az igazság között, habozás nélkül lemondottak az életükről, hogy ragaszkodhassanak az igazsághoz. Épp a tudomány legkiválóbb képviselőinek ez az önfeláldozásra kész magatartása azonban az igazság ós boldogság érzókfölötti voltáról tesz ténybeli tanúságot. Mert, ha az igazság, melyért annak ismerője életét adja áldozatúl, az igazság apostolára nézve csak addig létezik, ameddig az ő
