Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Schneller István dr.-tól: Jézus messiási tudatának kialakulása
Jézus messiási tudatának kialakulása. 167 ségéből imában sóhajt fel Istenéhez s Istene megszólal s lelke mélyében megérti szózatát: Te vagy az én kedves fiam, akiben gyönyörködöm. Fiúi érzettel fordult ő már eddig is atyjához s most ime az atya is az ő sajátos atyjának vallja magát, őt szeretett fiának, akkor midőn bűntudatában megalázkodik előtte. Subjektive érezte Jézus már régóta azt, hogy más az ő viszonya Istenéhez, mint a többieké. Nem az Urat, atyját látja ő benne. Lelke derültsége, személyiségének kedvessége az emberek előtt is bizonyságot tett a mellett, hogy ő jó csapáson jár. De még csak most tudja objektive is, most midőn maga az Isten tanúskodik mellette, hogy néki külön, sajátos missziója van, hirdetni az Isten előtt megalázkodónak, bűnbánónak, törekvőnek azt, hogy Isten az ő szerető (άγαπψης) atyja, aki benne gyönyörködik. A legmélyebb megalázkodás sötét órája a legnagyobb felmagasztaltatás dicső órájává vált. Krisztus saját Énjét központi isteni célgondolatját, sajátos hivatásának tudatát megtalálta. Ő a szent iratok által igért Keresztelő János által hirdetett Messiás. Wer nie sein Brod mit Thränen ass .. der kennt euch nicht Ihr himmlishen Mächte. Csakis önmagunkba való elmélyedés s Istennel szemben a mi gyarlóságunk őszinte bevallása engedi meg azt, hogy imában felemelkedve megteljünk isteni erővel s eljussunk isteni hivatásunk tudatára! 1) Krisztus megtalálta önmagát, jobb énjét, amelyért teremtetett! S már most kérdés az, hogy miképpen érvényesítse e hivatását. Erre felel a kísértés történetében. Igen érdekes e történet! Krisztus felmagasztaltatásának, Isten fiúságának objektiv tudata után megrázkódik egész valójában; lelki életének sötét hátteréből szállnak fel a kisértő gondolatok! A reá nézve objektiv valósággal bíró, mert jobb énje által igenelt hallucinációval járó túlfeszültsége után bekövetkezik a lelki élet törvénye szerint szükségszerű relaxáció, elbágya') Mily tanulságos az, hogy ezt a legemberibb és leginkább isteni tényt János evangélioma egészen elhallgatja, elsímitja. Krisztus kereszteltetéséről δ nem szól, mivel a bűnbevallást az ő logosi Krisztusával meg nem egyeztetheti. Máté evangélioma is idegenszerűnek, illetlennek tartja, hogy Krisztus a Jánosi keresztelésnek alávesse magát. Ezért vonakodik is János ot megkeresztelni s ezt még csak Krisztus e jellemző szavára teszi meg: Üifts ίχοτι οΰιως γάη πρ(πυι> inji ψην πληοώσαι naniiv διχαιυαννην. Mt. 3, 1 5. Ugyan ezen ok miatt csinál Máté a belső, Krisztusnak szóló kijelentésből — egy mutatós deklarácionális aktust. Amott Isten szól a keresztelkedő Krisztushoz kijelentésszerűen: Igenis Te és^ senki más, Te vagy az én szeretett fiam, akiben van gyönyörűségem: míg itt a közönségnek mutatja be Isten az ő fiát. Psychológiailag mily érthetetlen a közönségnek viselkedése ily bemutatás után s mily érthetetlen a már kész Jézusra nézve a még csak most következő kísértés története. Mit sem nyer ethikailag Jézus, ha az emberi vonásokat életéből kitöröljük.
