Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása
Eckeli art mester élete és tanítása. 105 Krisztus az első ember, akit az Isten teremtett, csakhogy őnem egy meghatározott embert vett föl, hanem az emberiséget magát, mely mint eszme öröktől fogva létezett az Istenben (158, 4; 250, 25). De a Krisztus mint teremtmény, (akiben az emberiség eszméje testet öltött) az idő egy bizonyos pontjában Mária testében az örök igével egyesíttetett. (292, 4). „Krisztus személyisége tehát földi megvalósulása az emberiség tiszta nemi fogalmának, mely öröktől fogva a fiúistenben megvolt. . . . Azáltal pedig, hogy Isten Krisztusban egyszer egyesült az emberi természettel, megdicsőítette az egész emberi nemet." De világos E. tanítása értelmében, hogy ezzel Isten oly példát mutatott, mely felé nekünk is törekednünk kell. Krisztus Isten követe volt, aki az üdvösséget hozta le számunkra. (65, 2). Isten azért lett emberré, hogy mint ugyanazon Isten megszülessem és Isten meghalt, hogy meghaljak a világra és valamennyi teremtett állatra nézve. (233, 35). Amire az Atya csak képes, azt mind beleszülte a fiába, hogy az a lélekben szülje meg. (165, 14). Amit pedig Krisztás elért, az lehet az én sajátom is. Az én természetemben mindazt bírom, amit Krisztus emberi mivolta szerint végezhet. (64, 36.) Krisztus tehát a mi mintaképünk, aki megmutatja, hogy mire vagyunk képesek. Isten szüntelenül szüli meg a fiát, de mi haszna, ha én bennem nem születik meg. (3, 7). Isten nem csak emberre lett, de felöltötte az emberi természetet is, ehhez kell nekem is fölemelkedni és ép Krisztus mutatott erre utat. Ha minden teremtménytől elszakadunk és az igazság útjára térünk, az a Jézus Krisztus. (241, 20). Mivel a szenvedés a legközelebbi út az üdvös séghez, Krisztus első sorban ebben példaszerű. (183, 21). íme a helyettes elégtétel tana teljesen háttérbe szorul Eckehart-nál. Krisztus mindenben csak mintakép, ő nem lényegileg, csak fokilag különbözik tőlünk. E., és ez is igen nevezetes vonás, nem is a Krisztus személyisegét helyezi előtérbe, mint a modern liberális theologia, hanem mindenben a metafizikai jelentőséget domborítja ki. És az újabb némot filozófiában találni nem egy hasonló gondolatot, csak Hegel, Straussra utalunk. Schmitt Jenő pedig szószerint ezt mondja: Nincs közünk ama korlátolt felvilágosodáshoz, amely úgyszólván történelmi fejtegetésekben kimutatni iparkodik, hogy Krisztus egy erkölcsileg a többi emberek fölött álló jó ember volt . . . midőn kinyilatkoztatá az emberi szellemben rejlő isteni lényeget és annak belső végtelenségét, legyőzte számunkra a halált és így ő a szabadság, az út, az igazság és az élet. . . . Csakis az foghatja fel az isteni lényt, akiben maga az isteni lény felébredt, mert különben nem tudhatna mindezekről. Csakis a fiú tud az Atyáról, nem a szolga. (Krisztus istensége a modern ember szellemében Bdp, 1892. 5, 7, 22).
