Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 106 Síelényi Ödön. íme ebben nemcsak annak a régi tételnek az igazolását kell látnunk, hogy nincs semmi új a nap alatt — hanem egyúttal annak tanúbizonyságát is, hogy E. gondolatai nem vesztek el a szellem háztartásában, hanem az „energia megmaradása" törvényének értelmében, fennmaradtak, hogy * későbbi időkben is hassanak a keresztyén szellemélet fejlődésére. Összefoglalás. Nem lesz fölösleges röviden E. alapvető gondolatait összegezni, hogy hozzá fűzzük a jelentőségnek összefoglaló méltatását. E. rendszere monizmus, melynek középpontja az Isten. A legutolsó, amihez gondolkodásunk eljut, E. szerint a meghatározhatatlan egy istenség, melynek a szentháromság és a teremtmények világa a kinyilatkoztatásai. Isten tehát mindenben van, a dolgok csak annyiban léteznek, amennyiben Isten lényege bennök van. Minden mintegy kifolyt az istenségből. Itt azonban nem állhat meg a kozmogoniai Processus, hanem mindennek vissza is kell térni és újra egyesülni az istenséggel. Ennek eszköze az ember istenülése, melyre Krisztus mutatott példát. Ez a folyamat a lélek fenekén megy végbe és általa, mivel az ember magában egyesíti az egész teremtett világot, lehetővé válik a teremtmények visszatérése az ősegységhez. Az ember istenné válása e progressziv-regressziv fejlődés legfontosabb stációja, azért foglalkozik E. vele a legrészletesebben, míg a processus egyéb mozzanatai pl. a bűn kérdése, némileg homályban maradnak.

1) Kétségtelen, hogy E. metafizikai alapnézete annyira nagyszabású kora nézőpontjáról, hogy e szempontból méltán elnevezhetjük a nemet vallásbölcseleti spekuláció megindítójának. Éppenséggel indokolt tehát, ha 0. Pfeiderer a vallásbölcselet történelmét ő vele kezdi meg. Jóllehet E. az egyházi tan gondolatkincséből merít, ós általában a kiszabott határok között filozófál, az átvett gondolatoknak mégis sajátságos, újszerű színezetet ad, helyenként pedig, bár nem öntudatosan, áttöri az Istenre összpontosuló spekulációja a hagyományos kereteket és a hivatalos dogmatikával összeütközésbe kerül. Mély tisztelettel viseltetik a római egyház mint az üdv letéteményese iránt, tiszteli a papi rendet, a szent cselekményeket, imát és sakramentumokat és mégis mindezek fölöslegesekké váltak rá nézve, mert rövidebb, közvetlenebb útat talált az ő Istenéhez. A misztikus álláspont következései szükségkép ő nála is megnyilvánulnak. Ha Isten minden dologban jelen van, vagy jelen lehet, akkor a kegyelemben, a kinyilatkoztatásban is mindenki részesedhetik és akkor nincs többé szük*) Valamint Platónt ismeretelméleti dualizmusa szükségszerűen elvezette a metafizikai dualizmushoz (eszmék világa — érzéki világ), hasonlókép vezeti Eckehartot a lélekalapról szóló tana Istennek a lélekben létező immanenciájáról szóló feltűnő és legeredetibb gondolatához.