Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 104 Síelényi Ödön. teremtmény (alliu geschepfede), mely megakadályozza a léleknek Istennel való egyesülését. (241, 30). Az ilyetén elmagyarázása a bibliai szövegnek nem csak az δ sajátossága, hanem általában koráé, δ bizonyára oly jóhiszeműleg járt el mint a többi híres hitszónak. Ε tekintetben nem is kerül összeütközésbe egyházával. Máskép áll a dolog, ha a prédikációiban hirdetett tanok következményeit levonjuk. Midőn minduntalan azt hangoztatja, hogy a fő a szívbeli érzület, a belső ember, akkor a jó cselekedetek tanát tulajdonkép elejti, vagy legalább lényegesen megszorítja. Az egyház mint üdvintózmény a maga szentségeivel, törvényszerűségével ós papirendjóvel második helyre szorul, sőt egészen fölöslegessé válik, minden egyén tulajdonkép magára van állítva, amely ha eljut az Istennel való egységre, külön isteni nyilatkoztatásra tesz szert. Nem túlzás, ha e szempontból azt mondjuk, hogy E.-nál az egyetemes papság elve csírájában megvan, csakhogy kifejezetten nem hirdette és álláspontjának következményeit sem látta át. Sokkal nagyobb nyomást gyakoroltak rá a történeti hatalmak, semhogy reformátori munkára, az egyház nyilt megtámadására gerjedhetett volna. Alapjában békés természet volt, amely erélyesen tudott védekezni, ha megtámadták, de nyíltan harcba szállani egyháza ellen, nem volt képes. Mélységes kegyessége mégis ebben az egyházban gyökerezett, gondolkozásának iránya és módja pedig rendjének hagyományaihoz volt kötve. Mesterünk a tomizmusnak feltétlen híve a scotizmussal szemben, az esz primátusát illetőleg, a realizmus vallója minden nominalisztikus árnyalattal szemben. Egyébként E. azon viszonyának részletes tárgyalása, melyben elődeihez és kartársaihoz áll, csak akkor tisztázható véglegesen, ha latin munkáit is hozzáférhetővé teszik. Ekkor bizonyára ki fog derülni, hogy azoknak van igazuk, akik Tamás, Eriugena, Dionysios, Avicenna stb. hatása ellenére E. relativ önállóságát vitatják és azt Deniíle ellenére is fenntartják. Bizonyos kiszabott határok között lehetetlen E.-nak eredeti motívumait észre nem venni. Ha E.-ra nézve a biblia és vele az egyház meg is szűnt, legfőbb tekintély lenni, mégis nagy érdeme, hogy távol maradt a misztikusok némely végletétől. Amint idegen tőle a Krisztus sebeiben való vájkálás az édeskés Józusszerelem, mely a román és női misztikára oly jellemző, ép úgy az ektázisnak, a víziókban való kéjelgés sincs Ínyére. (240, 19). Igen érdekes, de éppen nem egyöntetű E. krisztológiája. Láttuk, hogy nála Krisztus egyfelől a szentháromság második alakja, az ige, de másfelől, oly személyiség, mely az általunk követendő erkölcsi ideál megtestesülése. Krisztus szerinte ember és Isten egy személyben, mint ember, az időben született, mint Isten öröktől fogva volt és marad az Istenben.