Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Révész Imrétől: A legújabb Kálvin-kép

80 Révész Imre. magában megmagyarázni. Doumergue-et elsősorban egy személyi tényező avatja a személyiség klasszikus történetírójává. Ez a tényező az öreg hugenotta professzornak négy század porán áttörő s már egészen a személyes ismeretség, szeretet, ós csodálat jellegét viselő vonzódása a genevai prédikátor és tanár fönséges és lebüvölő élettel teljes alakjához. Mondanom sem kell, hogy ez a párját ritkító személyes viszony tudós és tárgya között megint legnagyobbrészt Kálvin és Doumergue szellemének kongenialitásában gyökerezik. Külön tanulmány tárgya lehetne ez a psychologiai tény, amely még a szorosabb értelemben vett személyiség-historikusoknál is vajmi ritka; csak a mi Thaly Kálmánunk Rákóczi-kultuszában tudom hirtelen megtalálni méltó analógiáját. A hasonlóság ugyan itt is inkább csak az érzelmi momentumokra, mintsem a tudományos és írói értékre nézve áll. De ha Thalyt ország-világ részéről méltán megilleti a Rákóczi íródeákjának egyszerű és mégis olyan büszke jelzője: úgy Doumergue is méltán tekinthető a Kálvin XX. századbeli nagy ^eschollier'^jének. Ez a kortársak és utódok részéről az egyetlen jutalom, amely valamennyire felér a végzett munka belső értékével, gigászi erőfeszítéseivel. Ennek a monumentális alkotásnak (milyen megrendítően nagy igazság költözik most egyszerre ebbe az elkoptatott frázisba!) előttünk fekszik a negyedik kötete, a körülbelül 13—14 hónapja megjelent „La pensée religieuse". Tehát: „Kálvin vallásos gondolkozása" (vagy, ha úgy tetszik: vallásos eszméi; mert a francia pensée szót itt egyszerűen gondolattal visszaadnunk nem lehet) — és nem: Kálvin theologiája. Mi sem bizonyosabb, mint az, hogy a különbségtétel szándékos, a cím megválasztása tervszerű, az egész munka szellemének megfelelő. Doumergue történetet irt és személyiséget akart látni és láttatni: így természetes, hogy a doginatikus-ethikus Kálvinon keresztül a vallásos Kálvin érdekli, a theologusból — akit, míg csak theologusnak tartunk, örökösen és végzetszerűen félreértünk, — az Istene kegyelmében boldog és Istene dicsőségéért küzdő emÁerbeszél hozzá. Ecce homo. A formula alatt, amely máglyákat gyújtott föl és szellemi rémuralmat teremtett — ime a szív, amely esengett a szeretet és a békesség után és tapasztalásból ismerte az „unio mystica cum Christo" kimondhatatlan édességét. Azután az igazi nagy, vér szerint való theologusnál amúgy is egészen vallás a theologia és egészen theologia a vallás. Korszakalkotó egyéniségeknél különösen így van ez s Kálvin, aki a theolugiában sem lehetett más, mint korszakalkotó, tipikus példa rá. A személyes vallásosság egészen át meg áthatja, jó részben maga teremti meg az ő vallásos