Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A legújabb Kálvin-kép
78 Révész Imre. a maga erkölcsi karakterével, annak legmélyebbre nyúló szálaival a Kálvin személyiségében gyökerezik. Bátran el lehet mondani, hogy a kálvinizmus, mint erkölcsi, mint a személyiség erejéből fogant történelmi alkotás: mint kultureszmény, lényegében — maga Kálvin. És csak a sötétben tapogatózik az, aki a kálvinizmus történetének akármely pontját, akármely eszméjét akarva megérteni: az alappal, a kulccsal, a Kálvin személyiségével nem számol. Hogy ez a számolás sokszor és sokaknál a leszámolással egyértelmű: az nem sokat változtat azon a tényen, amelyről a régibb és ujabb Kálvin irodalom, a maga szinte beláthatatlanná nőtt nagy számával és bő részletességével tanúskodik. Ez a tény a föntebb érintett szükségnek és kötelességnek a megértése. Az egybázhistória s a legújabb időkben az általános kulturtörténetírás is meg-megujúló ós egyre fokozódó érdeklődéssel fordúlt és fordul ennek a világtörténelmi személyiségnek mélységei ós titkai felé. Am ennek a ténynek és ennek a munkának megvannak a maga sajátos nehézségei, megvannak az objektiv történetírást fenyegető veszélyei. Ott, ahol egy személyiségből akarunk megérteni egy vele összeforrott, belőle kinőtt történelmi alkotást, nagyon közel áll a veszedelme annak, hogy visszájukról nézzük a dolgokat: az illető alkotás iránt való rokon,- vagy ellenszenvünket, róla alkotott sokszor nagyon is egyéni értékítéleteinket visszük bele a személyiség vizsgálatába is. Nem uj szempontokat keresünk a személyiségben, hanem a magunk meglévő és nem ritkán megrögzött szempontjait akarjuk mindenáron ráerőszakolni. Ennek a meglehetősen közkeletű történetírói botlásnak, ezeknek az akaratlanul is nagyszabású falsumoknak nincs csattanósabb példája, mint a régibb és ujabb Kálvinirodalom s ez irodalom megállapításainak a tudományos ós társadalmi köztudatban való lecsapódása. Igen kevés kivétellel nem arra törekedtek ez irodalom munkásai, hogy a Kálvin mind alaposabban megismert történeti, élő személyiségéből nyerjenek uj szempontokat a kálvinizmusról uralkodó tudományos és közfelfogás — legelsősorban a saját felfogásuk — revideálásához. Hanem sokkal inkább a kálvinizmus múltjával és jelenével szemben elfoglalt egyéni álláspontjuk volt a főmotivum akkor is, amikor Kálvin alakjával foglalkoztak s egy hús és vér Kálvint akartak megrajzolni. Aszerint, amint a jezsuitizmus, az ó-katholicizmus, az orthodox lutheri vagy kálvini irány, vagy épp a liberális törtónetkritikai theologia neveltjei és hivei voltak, lett a kezük alatt a genfi prófétából egy föltétlenül agyonrágalmazott vagy föltétlenül agyondicsért eszmelovag, egy nagy elmeerejű, de kétesórtókű reactionarius epigon, vagy a legjobb esetben a XIX. századbeli modern theologiának egy megdestillált előfutárja.
