Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Raffay Sándortól: A vallás téves és igazi hivatása

74 Raflfay Sándor. apostol is ezért volt görögnek görög, zsidónak zsidó. Mi azonban minden áron mindenkinek görögök akarunk lenni, azért merik elmondani a Vámbéryek nyíltan, hogy nemcsak hivósre érdemetlen theoremákat beszélünk, hanem magunk se hisszük, amit prédikálunk. A vallás az emberek számára van. Minden kor másként kívánja társadalmi, tudományos, erkölcsi vallási szükségleteit kielégíteni. S ha mindenki természetesnek találja, hogy a mai kor embere páncél helyett puha posztóba öltözik, sátor helyett kényelmes házban lakik, olajmécs helyett villamos lámpa fényénél olvassa a szentimentálisan költött lovagmesék helyett a reális életről a leplet kíméletlenül lerántó napilapját s búbos helyett gőzfűtés láthatatlan lágy ölén melengeti fel a tagjait: azt is természetesnek kell találnia, ha a vallásban is valami újat és valami gyakorlatit keres. Újat a formák dolgában, gyakorlatit az életre való vonatkozásában. S ezt az igényt nem szabad kárhoztatólag elitélnünk. Ez emberi jog s a közszellem természetes követelménye. Az életre és pedig úgy a földi, mint az örök életre tartozó igazságok dolgában lehetünk és kell is hogy legyünk orthodoxok, de a formákban engedhetünk s engednünk is kell, különben a formák miatt a vallástól fordulnak el. Jézus még a mózesi törvények megtartásában is szabadkezet engedett a híveknek, mert a lélek átalakulására fektette a súlyt. Ma, sajnos, olyanformán áll a dolog, hogy bizonyos formák egyesítik az embereket, de benső, komoly vallásosságot nem tudnak teremteni bennük. Pedig a vallás igazi feladata ennek a komoly, bonső vallásos életfelfogásnak a megteremtése a lélek és az élet evangelizálása. Evangéliomi egyházunk gyönyörűen fejezte ki e nagy gondolatot a látható és a láthatatlan egyházról szóló tanításában. A láthatatlan egyház tagja mindenki, akinek a lelke össze van forrva Istennel. Ezt a láthatatlan közösséget építeni van kötelezve minden egyes látható egyház. Ε kötelezésből folynék az egyházak, mint vallásos közösségek ama feladata, hogy a legnagyobb türelemmel sőt kölcsönös támogatással igyekezzenek a közös célt szolgálni. Amíg a vallásos közösségek, az egyházak idáig felemelkedni nem bírnak, amig az igazhitűség elsőbbsége felett vitáznak, egymástól lelkeket halásznak, addig a gondolkodó és figyelő emberek tiszteletét és rokonérzésót mindig kockáztatják. Mert a hithűség olyan, mint a hazafiság. Nem akkor igazi, ha másnak a hazafiságát nem tiszteli, hanem akkor, ha tiszteletet parancsoló hűséggel ragaszkodik a tulajdon hazájához, de a másét nem bántja és nem bánja.