Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Raffay Sándortól: A vallás téves és igazi hivatása

A vallás téves és igaii hivatása. 73 theoretikus természetű. Vallástanításunk még mindig csak ott tart, hogy nem az életre, hanem az üdvtörténeti egymásutánra néz. Szinte hihetetlen de úgy van, hogy a bibliai történetek a mi vallástanításunkban még mindig nem puszta illusztrációk, nem példatermő életképek, hanem öncélok vagy theoretikus szempontok szolgálatában állanak! Vallástanításunk ellen igen sok a panasz. A tanulók szerint a vallásórák a legunalmasabbak közé tartoznak. Sokat theoretizálunk. Nem gondoljuk meg, hogy annak a gyermekléleknek nem elméletekre, hanem hangulatokra van szüksége, olyan hangulatokra, amelyeknek mint a tavaszi esőnek ós napsugárnak termő hatása van egy egész életre. Nem gondoljuk meg, hogy az a gyermek, aki a bűnt legfölebb csak hibának és botlásnak képes minősíteni, aki az emberi lélek szövevényes életét nem érti, az élet sikamlós és kanyargós útjait nem ismeri, a bűntudat és a megváltás szüksógérzete, az isteni üdvháztartás titkai nagy kérdéseiben eligazodni képtelen. Vallástanításunknak merőben építőnek, hangulatosnak kellene lennie s a vallásosság épületének inkább belső, meleg, hangulatos fészkébe kellene a minden nemes és isteni dolog iránt fogékony gyermeket bevezetnie, mint a vallásdogmákból ós elméleti igazságokból felépített hatalmas struktúráját boncolgatnia. Az ember ha valahol jól érzi magát, szívesen odavágyik anélkül, hogy az alaprajzok és az összealkotás kutatása csak eszébe is jutna. Ε tekintetben érdekes tapasztalatokra hivatkozhatom. Nem ritkán igen művelt zsidók lépnek be egyházunkba. Természetesen több héten át foglalkozom velük. Mindig a legnagyobb tisztelettel s csodálattal hajolnak meg a jézusi keresztyénség életfelfogása, erkölcsi iránya, vallási nézetei előtt. De amikor a hitigazságnak, az élő hit követelményein túl terjedő részére, a bűn és az engesztelés gondolatára térünk, mindig megütődnek. Jézus hatalmas eszméi, példája, megváltó útmutatása, evangóliomának isteni szép világa előtt meghódolnak, de a helyettes elégtétel, a bűntől való váltság elmélete hidegen hagyja őket. Jelenségek ezek, amelyek azt mutatják, hogy a gyakorlati élet csak a gyakorlati igazságok iránt fogékony. Ezt tapasztaljuk más téren is. Sokszor hallja az ember, hogy templomaink azért üresek, vagy azért nem oly látogatottak, ahogyan mi szeretnénk, mert prédikálásunk elvont, unalmas. Érdekes is, hogy pl. Prohászka beszédei, amelyeknek meghallgatása ma szinte divat, mindig a gyakorlati élet égető problémáival foglalkoznak. Prohászka belemarkol az életbe és azt világítja meg a maga szemüvegén át, a maga céljai érdekében, tetszetős és hatásos formában. Jézus se tett egyebet, mint a mindennapi élet és az örökkévalóság nagy kérdéseit világította meg. Pál