Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Szimonidesz Lajostól: Élt-e Jézus?

Élt-e Jézus ? 197 Jézus a világ összes titkait fel fogja fedni. (21—22 I.) „Fel kell tennünk, hogy a therapeuták és az esszenasok is Jézus név alatt tisztelték saját istenöket, már azért is, mert Jézus zsidóúl annyit jelent, hogy: curator, therapeutes." Jézus, „vagy az ő őse Jesse" után nevezik magukat a jesszaeusok, akik az esszenusokkal és nazoraeusokkal közeli rokonságban állottak, sőt lehet hogy azonosak voltak. A „Jézus"· és „Nazoraeus" szavak eredetileg szintén majdnem azonos jelentésűek voltak.

1) A „nazarenus Jézus" nem azt jelenti, hogy: Názárethből való, hanem „őriző", rámutat meg- , váltó tisztére. Amúgy is megállapított dolog, hogy Jézus idejében „Nazareth nevű hely egyáltalában nem létezett." Ezt a helyet később találták ki, hogy az evangélistákkal egyformán magyarázzák a Názárethi Jézus kifejezést. Ezért nem is szerepel Jézus életében Názáreth. Az ő városa Kapernaum. (23. 1.) Ezekből α tényekből kiderül, hogy Jézus eredetileg Isten volt, az összes zsidószekták (melyek részben már a Kr. e. 2. évszázadból valók) közbenjáró és üdvözítő istene. (24. 1.) Ezen az alapon érthető Keresztelő János működése, ki a mennyország eljövetelére ós az utána jövő Jézusra mutatott rá. A Messiás szenvedése is ismerős gondolat a zsidóknál. Deuterojesaja „Isten szenvedő szolgájáról" beszél. Ez Babylon és Előázsia szenvedő, halált haló, de feltámadó isteneire (Thammuz, Mithra, Attis, Melkart, Adonis, a Krétai Zeus, az egyptomi Osiris) emlékeztet. Ezek a mythusok a természet évenként megújuló halálának és új életre kelésének a tényén alapszanak. A mythusszal vele jár az a primitiv vallásból fakadó szokás, hogy ezeket a természeti jelenségeket varázslás céljából utánozzák. Mikor a természet meghal, ey:y embert is feláldoznak. Az isten méltó reprezentálója ugyan a király volna, de őt egy gonosztevő, vagy ember helyett emberalak helyettesitheti. Ez az áldozat nemcsak az isten megszemélyesítője, hanem a nép képviselője: „bűnbak" is. Ilyen bűnbakról szól Jes. 53. Ilyen áldozat lelkiállapotát fejti ki a 23. zsoltár. Ebből is látszik, hogy a zsidók ismerték ezt a szokást. Tényleg, a régi Izráelben nem volt az emberáldozat szokatlan. Sőt a fogság előtt való időben — úgy látszik — az emberáldozat az istentisztelet rendes tartozéka volt (passah.). Ez az emberáldozat rendesen újévkor történt. Germánok, szlávok újéve — a római Saturnáliák, babyloni Sakaeák ünnepe. A zsidók ezt a szokást Eszter könyvébe Babylonból vették át. A purim ós a babyloni újév összefüggnek egymással. ') Ez délibábos nyelvészkedés. A rá épített következtetés se áll tehát szilárd alapon.