Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában
182 Révész Imre. amelyekben a patronasi jog nem esett össze föltétlenül és természetesen a quasi-tulajdonjoggal, akkor ez a tulajdonjog, megfelelően a régi, a katholicizmusból átháramlott vagyonjogi felfogásnak 1) illette a plébániát, a templomot, a kápolnát, iskolát, parochiát stb., amelyeknek természetes képviselői a patrónus, a javadalmas, az egyházfl (aedituus, gondnok) s a kánoni látogatás utján a felsőbb hatóság. Nem az egyházközség egésze tehát itt még a tulajdonképpeni vagyonjogi személy (ez az igazi protestáns egyházjogi elv itt még nem szerepelvén) hanem, mondhatjuk, az egyház életének egyegy funkciója,·, a kultusz templomi közösségekben, egy-egy templom köré tömörülve, az egyházkormányzat és a cura pastoraiis, amelyet a plébánia végez, a nevelés, oktatás, amely az iskola feladata. Tartós egyházjogi elvvé az ilyen felfogás a dolog természeténél fogva a protestantizmus kebelében sem fejlődhetett, aminthogy nem fejlődött azzá á katholicizmusban. Tudjuk, hogy a kánonjog az egyházi vagyon tulajdonjogának birtokosává, igazi substratumává az egyetemes egyházat tette, , mint abszolút jogi személyt. És a vagyonjogi felfogás ilyen egységesítésére, egyszerűsítésére, a protestantizmusnak is annál nagyobb szüksége volt, minél inkább megszilárdult az egyház élete s minél erősebb ellentállást kellett kifejtenie a reintegrálódó katholicizmus vagyonjogi támadásával szemben. De mi lehetett ennek az útja-módja? Az „egyetemes egyház" római fogalma és valósága a protestantizmusból hiányzott s ennélfogva mint vagyonjogi személy sem jöhetett számba. A patronusi tulajdonjogba való fogódzás kezdett, mint láttuk, mindinkább nagyon kétélű fegyverré válni, különösen ott, ahol (igen számos esetben) elég laza volt a kötelék a földesúr-kegyúr és az egyház között (nem ugy, mint pl. a városi tulajdonjog eseteiben rendszerint.) Azért hovatovább önként, sőt kényszerűen jelentkező gondolat lett az, hogy az egyházi javak tulajdonosai maguk a hivek, gyülekezeti összeségükben. Ez a gondolat, amely alapja a protestáns egyházi vagyonjognak, esetenként annál közelebb állott pedig, mennél kevósbbé volt a gyülekezet vagyonjogilag patronusának kiszolgáltatva s mennél erősebben élhetett benne az a tudat, hogy valójában a templomot, iskolát, parochiát stb. tehát a tulajdonképpeni „jogi személyeket" ő tartja fenn a saját verejtékes munkájával, esetleg ő védelmezi meg a saját vére árán, — nem pedig a földesúr-kegyúr, aki legföljebb csak alapitója, épitője, adományozója az illető egyházi javaknak, de nem fenntartója is az egyház életének. Hozzá kell még vennünk, hogy az egyházközség ') Pokoly: A magyar prot. egyházak vagyonjogi viszonyai stb 57. o.
