Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában
A földesúri jog szerepe a magy. ellenreformáció szolgálatában. 179 föl nem mutatják a földesúri jogot, ha szolidárisnak nem tüntetik fel a magyar nemesi szabadságok egyik sarkalatos pontjával (a nemesség birtokjogával) s tehát egyúttal a rendi alkotmány alapjaival is. Nem nehéz megértenünk, hogy a földesúri jognak ilyetén értelmezése — bár egyszerre közjogi ós kánonjogi falsum — hogyan hódithatott mégis lépésről-lépésre több tért törvényhozásunkban s egyszersmind, kánonjogellenes mivoltában is, hogyan számithatott a magyar katholikus klérus ós rendek legmelegebb pártolására, tűzön-vizen keresztül való kierőszakolására. Országgyűléseinkre a bécsi béke óta, végzetes és elhárithatlanul növekvő súllyal nehezedik rá a királyi hatalom. A bécsi udvar egy pillanatra sem adja fel s a westpháliai béke óta, a nyugati talajvesztés következtében kelet felé csak annál fokozottabb eréllyel munkálja a Habsburg-dinasztia házi abszolutizmusának ideálját ós elveit. Az uralkodókkal együtt a politika egyáltalában nem változik, — legföljebb, a világpolitikai helyzet különböző nyomása alatt, a taktika ölt más-más alakot. És ez a politika, mint láttuk, kezdettől fogva azonosítja magát az ellenreformáció törekvéseivel s a leghatalmasabb munkálója — több-kevesebb nyíltsággal — annak, hogy ezek a törekvések, ismételt kudarcaik után is, végre teljes közjogi érvónyre jussanak Magyarországon. Innen, hogy a földesúri jog kérdésében; — minden közjog ellenére — Bécsnek is egészen ugyanaz a hivatalos álláspontja, mint az ellenreformációt elméleti és gyakorlati téren vezető magyar katholikus főpapságnak. Ennek az érdekszövetségnek pedig mind hivebb szekértolójává szegődik maga a magyar országgyűlés, amelyen az országszerte megindult katholizálás folyamatával párhuzamban lassanként kisebbségre jut a protestantizmus. És bár a katholikus rendeket a nemzeti egyházpolitika elveinek egy-egy ujabb körülsáncolásával mindig ujabb kudarcok érik, ők állhatatos következetességgel kitartanak a földesúri jog „védelme" mellett, várva és előrelátva azt az időt, amikor már nem az elvek fognak dönteni közjogi téren sem, hanem a szám- és erőbeli többség. Maga a katholikus egyház és papság pedig szintén nagyon jól tudta, mit csinál, amikor körömszakadtig védelmezte s min den rendelkezésére álló eszközzel gyakorlatilag is keresztülerőszakolta a földesúri jognak ezt a merőben kánonjogellenes értelmezését. Mert nem másról volt itt szó, mint talajának végleges elvesztéséről vagy megtartásáról, illetve visszahóditásáról, anyagi és szellemi tekintetben egyaránt. Ha a magyar katholicizmus mereven ragaszkodik ahhoz a— különben sarkalatos —kánonjogi elvhez, hogy az egyházi épületek, javak, jövedelmek tulajdonjoga az egyetemes egy12*
