Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában

178 Révész Imre. kátorok kiűzésére és a kath. papok behelyezésére való jogosítvány is a földesurat illeti." Ε két ismertetett iratban a magyarországi ellenreformáció egész jogászi dogmatikája, egész köz-, magán-, és egyházjogi opportunizmusa előttünk áll. A földesúr, részint magán birtokjoga, részint és főképp kegyúri joga alapján a birtoka területén álló egyházi épületekkel és javakkal, mint tulajdonaival, szabadon rendelkezik: ez ennek az álláspontnak a lényege. Amin pedig ez az egész, elismerésre méltó szilárdsággal kialakult és keresztül-erőszakolt álláspont sarkallik ; az nem egyéb, mint a földesúri jognak a kegyúri joggal való önkényes, sajátságos, az ellenreformáció taktikájára nézve rendkívül jellemző módon való összekötése. Amennyire nem ismeri a magyar közjog a földesúrnak, mint ilyennek, bármi néven nevezendő vallás- és egyházügyi jogosítványát: éppoly kevéssé hajlandó elismerni a kánonjog azt, hogy a kegyúri jog a dominium világi jogalapján álló földesúri tulajdonjognak tekintessék. A magyar földesúri jogban hiányzó vallás-egyházügyi jogosítványt tehát a birtokos nemességnek csakis a kegyúri jog — ez a tisztán egyházi jellegű jogosítvány — adja meg ; de a kegyúri jog sem abban az értelemben, amelyet a föntebb emiitett végzetes kombináció tulajdonit neki: tudniillik az egyházi javak és jövedelmek tulajdonjoga, birtoklása értelmében. „Lényegében nem egyéb ez — mond Timon (i. h.) — mint visszatérés a kegyuraság azon felfogásához, amely a katholikus egyház heves küzdelme következtében már a 13-ik századdal végkép elenyészett s amely felfogás szerint a kegyuraság tisztán világi jogalapon, a dominium jogán nyugszik;" tehát a katholikus egyház által a szent célok érdekében önként elvállalt közjogi erőszaktétel a saját kánonjogának azon elvein, amelyek a magyar közjogban is teljes elismerésre jutottak és amelyeket a magyar közjog még azzal a megállapításával is támogat, hogy, mint minden egyházi hatalomnak, akképpen a magánosok patronátusi jogának is egyedüli forrása a királyi főkegyúri jog, (Timon i.m. 104.) tehát korántsem a magán földesúri jogviszony. Egyszóval : a földesúri jog egyáltalában nem egyházhatalmi jogosítvány, hanem közjogi alappal bíró magánjogi viszony, amelynek az egyház életével semmi köze, — tehát össze kellett kötni ós meg kellett támogatni a kegyúri jog tisztára egyházjogi s az alkotmányos vitákba közjog- és kánonjogellenes módon behurcolt fogalmával, hogy legyen egyházi érvénye is, „ius reform an di"-szerű hordereje. Viszont: a kegyúri jogot, mint ilyet önmagában nem lehet egy, bármely erőszakos és törvénytipró vallás- ós egyházpolitika elvéül fölhasználni, — ha alapjául, közjog ós kánonjogellenesen