Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában

A földesúri jog szerepe a magy. ellenreformáció szolgálatában. ]ß3 ι telenül az, hogy a török hatalom épp itt, Magyarország területén, a magyar királyság egy óriási nagy részének behódoltatásával emelte föl pusztító fegyverét pápaság és császárság, a katholikus (s tehát az ő szemükben egyedül keresztyén) világnézet ós világrend legfőbb képviselői és védelmezői ellen. Európának épp ezen a pontján érezhette magát a pápa és a császár legközvetlenebbül és sokszor a legfájdalmasabban a keresztyén kultura ós világuralom két leghivatottabb és kikerülhetetlenül egymásra utalt védőjének. És sehol másutt nem szerezhettek annyi érvet a protestantizmus antikrisztusi mivoltának igazolására, mint éppen Magyarországon. A politikában számottevő rendi nemzet, a populus, nálunk már elenyészően csekély kivétellel protestáns a XVI. század végén. És a protestantizmus, mint vallás, teljesen szolidárissá válik a császár-királyi abszolutizmus ellen folyó, egyelőre ugyan csak passzív, a vármegyék sáncai mögül folytatottküzdelemmel. A nómetrómai császár, mint magyar király, nem vetheti meg a lábát abszolút hatalommal épp ezen a pogányjárta földön, ahol neki s a vele szövetséges római egyháznak oly é^ető szüksége volna a korlátlan erőkifejtésre, vagy legalább is egy zavartalan pozícióra, — nem vetheti meg a lábát épp a protestánsok miatt. Mi több, az egykori osztatlan magyar királyság egy része, a vallásszabadságot alkotmányos dogmává emelő protestáns, sőt egyidőben ultraprotestáns Erdély egyenesen szövetségben áll az ozmánnal, a vazallus szövetségében, s a keresztyén császárság hatalmi igényeivel szemben a pogány világhatalom vódőerejét játssza ki. Ebben a helyzetben a magyarországi ellenreform áció sokáig nem juthat szóhoz és tetthez. Nemhogy a „Lutherani comburantur" (1525. Rákos, IV.) törvényes fegyveréhez nyúlhatna, de még úgyszólván önmagának s törekvéseinek tudatára sem egyhamar juthat, tisztán, határozottan ki sem alakulhat egyhamar a mohácsi vészt követő zilált politikai,.társadalmi, vallási és egyházi viszonyok között. A protestantizmus és katholicizmus éles elkülönödóse hosszú évtizedek bizonytalan, homályos menetű munkája ; a határvonalakat jó ideig nem hogy a világiak, de maguk az egyháziak sem látják tisztán; a királyi hatalomnak politikai érdek tiltja az eretnekség gyanújába esett főurak üldözését; a rendi országgyűlés mindinkább elprotestánsodik anélkül, hogy tagjai magukat az igazi katholicizmustól, a keresztyén anyaszentegyháztól elszakadottaknak tudnák. És az 1548-iki országgyűlés törvényei, amikor kíméletlen ítéletet hoznak az anabaptisták és sacramentariusok ellen, mélyen hallgatnak az ágostai hitvallás követőiről; ami, ha talán nem is bizonyítja azt, hogy az ágostai hitvallás ekkor már „hallgatólagosan bevett" vallásnak tekintetett Magyarországon, de mindenesetre élénken feltünteti azt a nagy 11*