Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Révész Imrétől: A földesúri jog szerepe a magyarországi ellenreformáció szolgálatában

162 Révész Imre. fanatizmusról van szó, — mint a Habsburgoknál — akár az „une foi, une loi, un roi"-féle, államraisonszerű belátásokról — mint a francia abszolutizmusban,;— érthető ós természetes, miért vetette magát a katholicizmus itt is, ott is az abszolút fejedelmi törekvések karjaiba s ezek viszont miért látták benne legerősebb ethikai és szociális támasztékukat. Ezzel a világraszóló szövetkezéssel találkozik szembe a reformáció mozgalmaiból még csak alig-alig kialakult európai protestantizmus. Az a kényszerhelyzet, amelyet ez a szövetkezés teremt meg a számára, de nem kevésbbé a saját lényege, erkölcsi tartalma, szociális és politikai eszméi és tendenciái egyaránt arra kósztik, hogy az abszolút fejedelmi törekvések ellen feltámadó politikai irányzatokban keresse természetes szövetségeseit s helyenként éppoly tipikusan forradjon velük össze, mint összeforrtak az ellenreformációban a vallási és politikai erők és érdekek. Országonként változnak persze ezek a szövetségesek s ennek megfelelően változó lesz a politikai küzdelmekbe beleerőszakolt protestantizmus ellentállásának jellege is. Itt a hanyatlófélben levő rendi állameszmének és szabadságoknak nyújt kezet; másutt a császári főhűbérür túlkapásaival szemben a kisebb fejedelmi hűbérurak relativ, tartományi autonómiáját védelmezi; ismét másutt önálló nemzet és államalakulás géniusza lesz. Ezekben a szövetkezésekben küzködik meg-megujuló eréllyel és szakadatlanul a római katholicizmus fojtogató visszahatásaival. Legnagyobb gyöngesége hatalmas ellenfelével szemben: az egységes összefogás hiánya ; de legnagyobb ereje is ebben a gyöngeségben keresendő: abban t. i., hogy e küzdelem folyamán lehetővé válik számára a nemzetenként való egyéni kialakulás s ezzel uniformist nem tűrő lényegének szabad, erőteljes és a végén diadalmas kifejtése. Nagyjából ezek az erőviszonyok érvényesülnek a magyarországi ellenreformáció korának küzdelmeiben is. Nálunk ez a korszak később kezdődik és tovább tart, mint ahogyan az egyetemes európai történetre nézve ineg szoktuk határozni. Magyar ellenreformációról a XVI. század végénél — jóformán a XVII. elejénél — előbb nem szólhatunk, de viszont a végét sem tehetjük előbbre a XVIII. század nyolcvanas éveinél. Ennek az egész hosszú korszaknak minden fázisán át keresztülhuzódik a magyar ellenreformáció főjellemvonása : a házi abszolutizmusra törekvő Habsburg-királyság állandó szövetkezése, kezdettől fogva felismert érdekközössége a mindinkább elnemzetietlenedő magyar katholicizmussal. Ezt a két szövetségest olyan erős és állhatatos szolidáritásban látjuk itt, mint talán sehol másutt az egész ellenreformációban. Mindenesetre megvoltak ennek a körülménynek a maga különös okai. S ezek között a legerősebb — legalább is kezdetben — kétség-