Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Raffay Sándortól: Az Üdvözítő gyermekségének arab evangélioma
130Raffay Sándor. 10. fejezet. Míg azon okoskodott, hogyan folytassa útját, rávirradt a reggel, miután egy kevés utat megtett. És máris egy nagy városhoz közeledett, amelyben olyan bálvány volt, amelynek Egyiptom többi bálványai és istenei ajándékokat és áldozatokat szoktak vinni. Ε bálvány mellett ott volt a neki szolgáló pap, aki valahányszor a sátán abból a bálványból megszólalt, azt Egyiptom és a környék lakosainak kihirdette. Volt ennek a papnak egy hároméves fia, aki néhány gonoszlólektől volt megszállva és sokat beszélt ós csacsogott és amikor megrontották őt a gonoszlelkek, letépve a ruháit mezítelenül marad és az embereket kövekkel dobálta meg. Volt pedig abban a városban egy szálló is, amely annak a bálványnak volt ajánlva. Mikor József és Mária asszony megérkezett és a szállóba bement, nagyon megijedtek annak lakói és összefutottak a fejedelmek meg annak a bálványnak a papjai mind a bálványhoz és azt mondották neki: — Honnét van a mi földünkben ez a megrendülés és mozgás ? — Mert eljött az a rejtett Isten, feleié a bálvány, aki valóban Isten, egyetlen se méltó rajta kivül, hogy istentiszteletben részesüljön, mivelhogy ő valóban az Isten fia, aki mikor megérintette ezt a földet, megrendült az és az δ eljövetelétől megmozdult és megingott s mi az δ hatalmának nagyságától nagyon remegünk. Ugyanazon órában összedűlt az a bálvány és romjához Egyiptom lakója és mások is összefutottak. 11. fejezet. A pap fia pedig, mikor öt a betegség a szokott módon megszállotta, a szállóba ment és ott találta Józsefet és Mária asszonyt, akiktől a többiek mind elfutottak. Mária asszony éppen az Úr Krisztus pólyáit mosta ós a fákra teregette. Mikor hát az a gonoszlélektől megszállt gyermek odament s e pólyák közül egyet elővett és a fejére teritette, akkor a démonok hollók és kígyók alakjában kezdtek a száján át belőle kivonulni. A gyermek az Úr Krisztus parancsára csakhamar