Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből

124 Imre Lajos. Hamilton kátéjának gyakorlati célját és jellegét. Itt csak ismételhetjük azt, hogy itt káté-magyarázatról van szó, s nem formális kátéról. Mindamellett ebből következtethetünk vissza és megalkothatjuk magunknak, milyen lenne egy olyan nagyságú katechizmus, mint a genfl káté, a Hamiltonóből készítve. Ha ezt a képzeletbeli kátét a Kálviniéval összehasonlítjuk, két dolog ötlik szemünkbe. Először, hogy a Hamilton kátéja kevésbbé dogmatikus, mint a Kálviné. Sok helyen dogmatizál, mikor Isten és Jézus tulajdonságait elsorolja, de általában alig van hely, ahol elvont fejtegetésekbe menne át. Tárgyalásmódja mindig tartózkodik az abstractióktól, alapvető és fontos egyházi dogmákat hagy ki (szentháromság, szabad akarat) arra bizván a dolgot, hogy azt a személyes vallásos tapasztalatból pótolja. Példáúl a szentháromság dogmájának alig érezzük híját ós bár nincs ott, senkinek, aki olvassa, eszébe sem jutna, hogy ezért az Isten egységét, vagy a szentháromság gondolatában lefektetett vallásos hittapasztalatot megsértve lássa. Kálvin sokkal nagyobb dogmatikus, mint Hamilton. Meghatározásai szabatosabbak, teljesebbek, gondolatmenete mindig logikus, mig amaz sokszor áldozza l'öl a szigorú logikát azért, hogy termékeny gondolathoz jusson. Kálvinnál a gondolatmenet mindig világos és tiszta, Csak egyszer kell elolvasni a kátét, hogy előttünk álljon annak strukturája, egy alapelvből következetesen és szigorúan vezeti le a másikat. Rendszere világos, áttekinthető, a gondolatok egymásból folynak és ha az alapeszmét látjuk, meg tudjuk mondani, mi következik ebből egyes esetekben. Hamiltonnál az lehetetlen. Maga is érzi, ezért számoz mindig, melyek pedig csak úgy tüntetik föl a gondolatokat, mintha együvé tartoznának, holott valójában egész különálló, csak összefűzött gondalatok azok. De Hamilton nagy a részletekben. Egy elvből levezethető összes fő- és mellékes gondolatokat nagyszerűen tudja csoportosítni, kapcsolatba hozni és összekötni magával az elvvel. Egy-egy részletről nem is tudjuk, hol fordúlhat elő, csak mikor fölkeressük, látjuk a kapcsolatot, mely azt a többivel összetartja. Annyira szétágazó és részletkérdéseket említ föl, hogy néha minden erejét megfeszíti, hogy egységbe hozza őket. Kálvin nagy rendszert állít föl, ennek egyes főgondolatait kiemeli, csoda-e, ha a részletekre már nem jut idő, annyira elfoglalja a nagy koncepció. Hamilton a x'észleteken kezdi, apró vonásokat állít össze, lesz belőlük egy nagy gondolatcsoport, ezeket ujabb részletekből alkotott ujabb gondolattömbökkel köti össze, csoda-e, hogy ezek annyira elfoglalják, hogy az egész egységes összefüggését már-már szem elől veszti. Ez adja a másik különbséget, ami a két katechéta módszerében található. Nagy koncepciója, komprehenziv rend-