Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből

Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből. 117 II. Ha a kezünk alatt fekvő mű konfesszió volna, ennyivel meg is elégedhetnénk, hogy vázoltuk a szerző vallásos világnézetét. A káténál azonban még egy kérdés jön tekintetbe, fontosságát illetőleg nem csekélyebb az elsőnél. És θ kérdés pedig az: milyen módszerrel adja át hallgatóinak ezt a vallásos kulturkincset. A legelső, ami bennünket megkap, Hamilton erős gyakorlati érzéke. Fejtegetéseiben alig dogmatizál, először mindig lerakja az alapot, mely természetszerűleg meghatározott dogmatikus alap, utána egymásután jön a sok gyakorlati alkalmazás ós magyarázat. Már a káté címe elárulja ezt a törekvést, mikor „közönséges, katholikus tanításnak" nevezi a művet, mely tehát nem igényelte még a pap magyarázatait, csak egypár adhortativ szót. A gyakorlati magyarázat mindig nagyobb helyet foglal el a dogmatikus alapozásnál, és minden magyarázott résznek itt van a tulajdonképeni csúcspontja és értéke. Mondanunk sem kell, hogy ha tehát a Hamilton kátéját mint kátét, a katechetikai methodika szigorú szabályai szerint mérjük, alig lehetne jó káténak mondanunk. Bár alapgondolata egységesen keresztül van vive, sok olyan egyéni véleményt tartalmaz, mely a kátéban tulajdonkép helyet nem foglalhat. A kátéban csak általános, a katechéta fejtegetéseinek mintegy textusul szolgáló elvek helyezhetők el, ezek gyakorlati magyarázata mindazok dolga, akik a kátét tanítják. Mert jól mondja Coquerel: „egy káté majdnem mindig holt betű, bezárt és haszontalan könyv a lelkipásztor magyarázatai nélkül, keret, mely betöltésre, tervezet, mely kifejtésre vár, s minél inkább megérti az ember a saját gondolatát, mint a másét, a fejtegetések hasznosabbak, világosabbak, szerencsésebbek lesznek, ha azokat a katechéta saját maga által megszabott terv szerint adja, mintha szolgailag követ egy elvet, melynek nem maga a szerzője."

1) A Hamilton kátéját tehát ugy kell felfognunk, mint amely tulajdonképen gyakorlati kátémagyarázatok systematikus gyűjteménye. Mint ilyen, valóban kiváló alkotás. Az egyes fejezetek, melyekre az olvasás érdekében osztva van, nem mindig képeznek ugyan egy egységet, de mindig rájutnak a gyakorlati tanúságra, mely az egészből a legfontosabb. Ε gyakorlatias iránya viszi hibájába is. Mivel systematikus beosztást akor adni és mivel ezt szigorúan bele akarja préselni azok lelkébe, akik hallgatják, az a veszedelem áll elő, hogy az igen tipikus katholikus erény és kötelesség fogalmát veszi zárópontul és eredményűi. Maga ez a dolog még nem volna baj, ha ezt ugy állitná be, hogy mindezek ') A. Coquerel : Cours de Religion Chrétienne. Avis prélimenaire. VI. 1.