Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből

116 Imre Lajos. van. A hozzája kapcsolódó dogmatikus fejtegetések, a szentlélek által való megtermékenyittetésről, Jézusra való hatásáról, Isten mellett elfoglalt állásáról, menybemeneteléről, uralkodásáról szó sincs. Itt egy jellem áll előttünk, akit követnünk kell, mert nemes és nem mintha csak a Jézussal való történeti kapcsolat tette volna azzá. Különös fontosságú az utolsó fejezet, mely azt fejtegeti : kihez, ós kiért kell imádkoznunk? Első pillanatra megragadja figyelmünket, hogy az Istenhez való imádkozás a tulajdonképeni egyedüli. Tőle kell kérni kegyelmet. Másodsorban minden jó embert és a szenteket, angyalokat és tőlünk eltávozottakat kérni kell, hogy imádkozzanak érettünk. Ebből két dolog nyilvánvaló : 1. hogy mivel a szenteket és angyalokat az üdvözült halottakkal egy kategóriába sorolja, nekik különös Istenre való befolyást nem tulajdonít; 2. a hozzájuk való imádkozás egészen másnemű, mint Istenhez, mert őket csak kérjük, hogy könyörögjenek érettünk, tehát közbenjárásról szó sincs. Tagadhatatlan, hogy ez a felfogás sem helyes protestáns szempontból, de tagadhatatlan az is, hogy a dogmatikus egyházi fölfogástól nagyban különbözik. A „minden jó ember" kérése, hogy érettünk imádkozzék bátran fogható fel olyan szempontból, hogy legyen azok részvéte ós hozzánk való jóindulata nekünk erősítésül az életben. A purgatórium ós a purgatoriumban szenvedőkön imádság által való segítés katholikus gondolatát Hamilton kiemeli. Nem részletezi azonban a későbbi megállapításokat, az ott töltendő időről, az egyes bűnök mértéke szerint. A búcsújárás, ereklyék, bűnbocsátó cédulák teljességgel mellőztetnek, aminthogy nem is illenék bele felfogásába a bűnbánat mélységéről s Isten ingyen kegyelméről. Általános benyomásunkat tehát a káté vallásos felfogásáról a következőkben foglaljuk össze: A káté mély vallásos lelkület szülötte, mely elszomorodva a keresztyénség megoszlásán, s főként látva a veszélyt, mely e szakadásból egyházára és hazájára egyformán következni fog, megpróbálja mégegyszer összeállítani a katholikus egyház hitvallását. Hogy nem közvetítő irányzattal van dolgunk, mutatja az eretnekség ellen annyira fölemelt tiltakozó szózata. Sokkal inkább látszik a közvetítés a későbbi második reformáció korabeli kátékban, bár ott öntudatlanul. Hogy az igazi katholikus hitvallást összeállíthassa, Hamilton ideális felfogásra helyezkedik, s minden olyat, ami nem illik össze az ő meggyőződésével, teljesen elvet. Az ütközőpontokat a régi ós nj irány között élesen kiemeli, de mély vallásossága visszariad kora emésztő gyűlöletétől épugy, mint frivol, jogi vallásos szempontjaitól. Ezért hiányoznak belőle olyan kérdések, melyek a XVI. század katholícismusának alacsony színvonalát jellemzik.