Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Czékus Lászlótól: A waldensek Piemont völgyeiben, azok lakóhelyei, erkölcsei és szokásai
190 Czékus László. „A szükség megtanít imádkozni," ezt mondja egy régi igaz példabeszéd. A kinek a föld csak keveset ád, és a kinek minden pillanatban el kell ismernie, hogy mennyire szükséges az áldás és oltalom onnét felülről, az ilyen ember örömest irányozza szivét az ég felé és ott biztos kárpótlást talál némely nélkülözésért. így az Istennel való foglalkozásaikban a waldensiek eleitől fogva örömüket találták. Az imádság δ náluk megelőzi a munkát, a nyugalmat és az élvezetet. „Mindazok között, amit mi e földön elővehetünk és tehetünk," mondják ők, a Miatyánkról való magyarázataikban, 1) „semmi sincs tiszteletreméltóbb, nincs hasznosabb s nincs könnyebb, mint az Istenhez való imádkozás. Hogyha tisztesség az ránk nézve, ha gyakran és bizalmasan beszélhetünk egy földi királlyal, mennyivel nagyobb tisztességnek kell lennie annak, ha bizalmasan beszélünk az örökkévaló mennyei királlyal ? Az ima hasznos, mert Jézus mondja: „bizony mondom néktek, amit kértek imátokban — ha hisztek, elveszitek, megadatik néktek." Az ima könnyű is, mert mindenütt és minden időben lehet az Istenhez fölemelkedni. Ahoz nem sok szó szükséges, egy jő gondolat, egy jámbor óhaj már maga is ima." Az imát választák a waldensek az ő állandó kísérőjükül. Mielőtt szerény lakomáikhoz leültek, a családapa, vagy a család legidősebbje imigy szólt: „Az Úr, ki az öt árpakenyeret és a két halat a pusztában tanítványai előtt megáldotta, áldja meg ezen asztalt is és ami erre tétetett és még tétetni fog." A többiek erre így válaszoltak: „Az atyának, a fiának, és a szentléleknek nevében. Amen." Evés után így szólott a legöregebb: „Dicséret, tisztesség, dicsőség és hatalom legyen az Istennek mindörökön örökké. Amen." „Isten fizessen meg jó jutalommal mindazoknak, akik velünk jót tesznek. A mint 6 a testi eledelt megadta nekünk, úgy adja meg a lelki életet is. Ο legyen velünk és mi legyünk ő vele mindenkor." Erre mindnyájan ezt felelték: Amen! Ily imaformák mégis egyáltalában nem voltak szigorúan előírva ; ki-ki szabadon imádkozhatott az ő szivéből, ahogy és amikor akart és a minden meggondolásnélküli fecsegést, értéktelen és haszontalan dolognak tartottak. „Jobb könnyekkel imádkozni, mint szavakkal" 2) — mondották ők. „Mert az Istent, ki szivünk legtitkosabb gondolatait is ismeri, inkább megindíthatjuk egy sóhajjal, panasszal vagy könnyel, mint ezer szóval. De sokan vannak, a kik pogányokhoz hasonlóan azt hiszik, hogy ha sok szót használnak az imáiknál, akkor inkább meghallgatja őket az Isten." Igen jártasak voltak a szentírásban, ők azt lelki kenyér') Glossa Pater noster Legernél I. kötet 40. lap. Hahn-nál 697. lap. ') Lásd „Tresor de la foi." Perinnél 201. és 203. lap.
