Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Germanus Gyula dr.-tól: Az arab keresztyénség emlékei
90 Dr. Germanus Gyula. A Ta,núkh-bó\ emelkedett hatalomra a Lakhmida dinasztia, melynek első, legendával elhomályosított képviselője gyanánt Al-Kalbi, 'Amrubnu lAdi-1, Lakhm ben Rabi'a fiát említi. (230 körül A. D.) Ε dinasztia a kard hatalma jogán uralkodott; táborban éltek, a törzsszervezet kereteiben és a törzsi ethika (muruwwa) szabályai szerint. A pusztai arabot mindig megkülönböztette életmódja a városi (hadari, karavi) arabtól. Ez utóbbinál nehezebben állt meg a törzsszervezet és a vele járó törzsi társadalmi élet; külső ethikai befolyás könnyebben talált utat hozzá. A városokban, telepekben, fejlődött legelőször a zsidóság, a keresztyénség ós az iszlám. A Lakhmidák, dacára pusztai életmódjuknak ós szervezetüknek, nem álltak oly merev ellenségeskedéssel szemben a városi kulturával, mely magával hozta a keresztyén eszmék fejlődését. Már a harmadik Kr. utáni században találkozunk a hírabeliek második társadalmi osztályával, melynek külön osztálylyá való tömörülése a III-ik században történeti fejlődést tételez fel. Az Tbádi néven nevezett osztály keresztyénekből állt. I'bád azt jelenti „Isten szolgái/' és e névvel külömböztették meg az arab keresztyéneket, az „istenszolgálókat" a pogány araboktól, kiknél az ima és istentisztelet ismeretlen fogalmak voltak. 1) A pogány városlakók kezdetben számra nézve felülmúlták a keresztyéneket, később mindinkább csatlakoztak hozzájuk városbeliek és kliensek (ahláf). Fontos momentum, hogy a keresztyénség meg tudta törni Hírában a törzsi szervezetet. A keresztyén eszme nem ismert el külömbséget a törzsi leszármazásban, aki tanait hiszi, egyforma. Ε törzsi megkülömböztetés annyira elmosódott, hogy a IV-ik századtól kezdve csak mint „keresztyének" (i'bád) szerepelnek a külömböző törzsbeli emberek. Az i'bád kereskedők voltak, különösen bortermelést és borkereskedést űztek és mint ilyenek végig járták az arab félszigetet és példájukkal, életmódjukkal, imádkozásukkal és magasabb műveltségükkel mindenütt megnyerték a beduinok tiszteletét. Korán tudtak irni és olvasni. Valószínűleg ők alkalmazták először a mai arab írás ősi jeleit, az úgynevezett kufíta, alphabétát. Ők lehettek első tanítói a lelki élet hiányát érző egynéhány beduin harcosnak, tevepásztornak, rablónak és városbeli kereskedőnek. Az ő keresztyénségük nem hatott oly idegenszerűnek az arábiai pogányra, mint az abessiniaiaké, mert nyelvük és traditióik közösek voltak. Természetesen nem szabad azt hinnünk, hogy az i'bád-ot mindenütt ama tisztelettel fogadták a beduinok, mint Barrak, vagy Lejla 'afafifa. Sokan gúnyolták városi ') Az imát Mohamed a vallás legfontosabb tényezőjének tartotta, de e fogalom annyira idegen volt mindig az araboknál, hogy szavuk sem volt rá. Mohamed a kereszténységtől kölcsönözte az „ima" arab szavát: szalvat (szálát) a latin salvat, miből a szállá — imádkozni, ige keletkezett.
