Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Könyvismertetés - Szlávik Mátyástól: Wurm P. Handbuch der Religtonslehre

79 Könyvismertetés. Wurm Ρ. Handbuch der Religionsgeschichte. Calw. 1908. 512 lap. Ara kötve 8 márka. Ma a vallástörténetnek nagy szerepe van a theol. főiskolákon s a szakirodalomban fokozott mivelése a kathedrán és az irodalomban megindult Franciaországban s onnan elhatolt Angliába, Németországba és Amerikába. Mint az ethikának, úgy a vallástörténetnek is ma több egyetemen külön tanszéke van. Módszere kettős: az egyik naturalistának, a másik apologétikainak volna nevezhető. Az első szerint a vallás s igy a keresztyénség is tisztán az emberi kulturális fejlődés: zsidóság és pogányság eredménye és folyománya, a másik szerint a vallás és főleg a keresztyénség az isteni kijelentés műve, — de azért földi megjelenésében neki is van története s igy a fejlődés törvényének van alávetve. Biztató és megnyugtató jelenség mindkét iskola ama meggyőződése, hogy a keresztyénség mind alapítójának személyi tulajdonságainál, mind tanításainak tartalmasabb és tökéletesebb voltánál, mind különösen erkölcsi és kulturális hatásainál fogva az emberiség legtökéletesebb vallása, — Hegel szerint „absolut vallása". Örömmel jelezzük, hogy szerzőnk a vallástörténetnek felfogásában ennek az apologétikai módszernek a hive, amely szerint „a keresztyénség megállja a többi vallásalakokkal való összehasonlítást, s a régi egyházi atyákhoz hasonlóan elismeri az isteni kijelentésszerű ige elszórtan található magvait („logoi szpermatikoi") a pogány iratokban is, (p. o. Piatonnái) ami azonban korántsem érinti a keresztyénség eredeti kijelentésszerű jellegét." Páratlan jelenség e nemben a legújabb vallástörténet irodalmából Falke „Buddha, Mohamed u. Christus" c. műve. Apologétikai módszere alapján hatalmas és tanulságos ,.bevezetésében" helyesen tesz különbséget a szerző „vallás és vallások" és azok „objektiv és subjektiv értelme" között, és az ethnologia Ratzel kutatásai szerint nem ismer „vallást teljesen nélkülöző népeket". Már az öreg Herder mondotta, hogy „a vallás a legrégibb és legszentebb traditió a földön" s helytelen egy Müller, Pß eider er és legújabban Tröltzsch ama nézete, amely szerint „a vallás természetes fejleménye az emberi szellemnek", sőt a ritschliánus Bender szerint: ,.ein natürliches Kind der Erde". Már Pál apostol is ismeri a pogány vallások isteni kijelentésszerű eredetét, ami épen nem zárja ki másrészt azok emberi, fejlődésszerű feltételezettségét. S azután ne feledjük, hogy „a biblia épen nem természettudomány, hanem vallásos okiratok gyűjteménye". A „vallások osztályozásáról" szóló szakaszában szerzőnk az emberiség általános vallástörténeti fejlődésére való tekintettel a civilizálatlan népek s a különböző nemzetiségek vallásalakja s az universális jellegű vallásalakok között tesz különbséget, mindent korántsem tagadja az egyes, főleg kereztyénségelőtti