Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Raffay Sándortól: Az ál Máté

Az ál Máté. 55 öt hónap múlt el, hogy nem látom az én férjemet. S azt sem tudom, meghalt-e, hogy legalább temetéséről gondoskodhattam volna. Miután már igen sokat sírdogált a házi kertecskéjében, imádkozás közben felvetette szemét az Úrhoz, egy verébfészket pillantott meg a babérfán és sóhajtozva emelte fel a szavát az Úrhoz, mondván: — Mindenható Úr Isten, aki minden teremtménynek adtál fiakat, a vadaknak, az igavonóknak, a kígyóknak, a halaknak, a szárnyasoknak és mind örvendeznek a fiaiknak, egyedül csak engem zársz ki a te jóságodnak ajándékából ? Te tudod Uram, hogy házasságom kezdete óta meg-megfogadtam, hogy ha akár fiút, akár leányt adnál, odaviszem őt neked a te szent templomodba. Mikor ezt elmondta, nyomban megjelent előtte az Úrnak angyala, mondván : — Ne félj Anna, mert sarjat szándékozik neked adni az Isten, és majd a mid lesz, azt az idők végezetéig mindenki csodálni fogja. Mikor ezt elmondta, eltűnt a szemei elől. Ο pedig reszketve és szorongva, hogy ilyen látomást látott és ilyen beszédet hallott, szobájába ment és ágyára rogyott, mint egy halott s egész nap és egész éjjel nagyon félt ős folyton imádkozott. Azután magához hívta a szolgálóját és azt mondta neki: — Látod, hogy özvegységre jutottam és szorongás fogott el s mégsem akartál hozzám be sem nézni ? Mire az mormogva igy felelt: — Ha Isten a te méhedet bezárta, férjedet meg elvette tőled, mit csináljak én veled!? Ennek hallatára Anna még jobban sírt. 3. Fejezet. Ugyanakkor a hegyek között, ahol Joáhim a nyájait legeltette, egy ifjú jelent meg és azt mondta neki: — Miért nem térsz vissza a feleségedhez ? — Húsz esztendeje az enyém, feleié Joáhim, s ha már az Isten nem akar nekem tőle fiakat adni és az Isten templomából szégyen szemre elűztek, ugyan minek térnék hozzá