Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

38 Zoványi Jenő. hatalomnak gyakran csak visszaéléseikről vagy korlátoltságukról emlékezetes kezelőié az érdem a szemeinkkel is látható óriási haladásban. Hiszen p. o. Bekker Boldizsárt, mikor ellenök támadt a babonáknak s ostorozta a rossz szellemekben, boszorkányokban, ördögökben való hitet, a református egyház 1692-ben megfosztotta hivatalától és ki is közösítette magából. így járt el a többi is, ha talán nem is ekkora kegyetlen szigorral és korlátolt maradisággal. A legkevésbbé sem a hivatalos egyház dicsősége tehát a haladás munkálásában való résztvétel. Hanem igenis a Protestantismus örök erejű alapjáé és lényegéé: a lelkiismeret szabadságáé, az egyéniség elvéé, mely alkalmat adott minden tehetség érvényesülésére, minden uj gondolat kifejtésére, minden törekvés méltánylására és minden siker elismerésére. A demokratia minden előre tett lépése, a liberalismus minden vívmánya, még a socialismus nemes magva is mind a Protestantismus hamisítatlan szelleméből vette eredetét és táplálékát, de sajnos! mind a nélkül, hogy a legfőbb munkás gyanánt tisztelhette volna a legtermészetesebbet; a hivatalos egyházat, melyet a különféle emberi gyarlóságokkal teljes, de hithűségökkel annál jobban kérkedő maradiak roppant sokszor eltérítettek ettől a kötelezettségétől. Pedig a jövőben való hivatását is egyedül ezen az uton töltheti be a Protestantismus. Másképen absolute nem, sőt ha e nélkül vagy épen ennek ellenére akarja működését folytatni bármelyik protestáns egyház, vele szemben még ellenségesebb állást kell elfoglalnia a haladás munkáiéinak ós pártolóinak, mint a katholikus egyházzal szemben, mert álarcz alatt járván, könnyen alkalmat adhat az emberek megtévesztésére és félrevezetésére. Attól a nyílt és igy becsületes eljárástól, hogy legalább a szabadság hóhérlása közben őszintén el merje dobni magától a szabadság álarczát, mindegyik protestáns egyház őrizkedik, sőt lehetőleg leplezni iparkodik a lólábakat. Ez az oka aztán annak, hogy a 20. század felvilágosodott és belátó embere épen olyan könnyed mosolylyal tér napirendre a protestáns egyházak felett is, mint bármelyik másik felett, mely nem állította fel programmjaként a haladás elősegítését. És elvégre, ha rászolgáltak erre a lekicsinylő vagy épen kigúnyoló mosolyra, nem is érdemelnek egyebet. Pedig épen az volna a kötelességük, önmagok iránt is, Krisztus és az ő vallása iránt is, az emberiség iránt is, multjok és egyházalapitő reformátoraik : egy Luther, egy Zwingli, egy Cranmer, egy Dávid stb. iránt is, valamint vértanúik emléke és más egyházakból való önzetlen barátjaik rokonszenve iránti tekintetből is, hogy egész lótöket áthassa a Protestantismus lényege, és minden téren megnyilatkozzék nálok az a szellem,