Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Sebestyén Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

A protestantizmus fogalma és lényege. 293 veszedelmesnek tartott elvek ellen. Ettől a jogtól az emberi szellemet megfosztani; eltiltani azt, hogy szabad verseny érvényesüljön a szellemi világban: ez lenne a halál a szabad gondolatra nézve s nem az, amit Zoványi hirdet. Láthatjuk tehát, hogy igenis minden protestáns szövetkezés már azáltal a tény által, hogy egyházzá szervezkedett, önálló arculatot, egyéniséget, jellemet nyert. Ezt a különálló bélyeget megtartani, fejleszteni, érvényesíteni nemcsak joga, de egyenesen kötelessége annak az egyháznak. Kötelessége védelmezni önmagát, s mindazt, ami az δ saját egyéniségét alkotja. Miután pedig egyházzá szervezkedés bizonyos hittételek kiformálása nélkül lehetetlen, egyházat dogma nélkül elképzelni teljes képtelenség. A dogmák, (most már nem róm kath. értelemben véve) tulajdonkópen hitünk csontvázát alkotják s amely hittudat határozott tételek formájában nem jegecesedett még ki, az összeesik mint a csontváznélküli hústömeg. Ezek a dogmák lehetnek pozitivek és negativek egyaránt. Dogma pl. az, hogy Krisztus Isten is volt, de dogma az is, hogy nem volt Isten. Kálvinnak is voltak dogmái és Jathonak is vannak. S épen azért, mert Jatho is már kijegecesitette a maga dogmáit, képes volt oly tételeket alkotni, melyeknek alapján egy gyülekezet állhatott elő. Miért állott elő az a gyülekezet? Mert Jatho elveiben látta az igazságot inkább, mint a keresztyénség eddigi elveiben. S a hibás Jatho volt, amikor nem látta be, hogy neki protestálás utján uj egyházat kell szerveznie. Az, hogy mi csak sajnálattal nézzük az ilyet, az természetes, mert meg vagyunk győződve arról, hogy az igazság nem az ő részén van. Sőt tovább megyünk! Valljuk azt is, hogy mindez kárhozatos, mert hitünk igy parancsolja. De — és ebben külömbözünk éppen a róm. kath. felfogástól — nem mondjuk azt, hogy az Egyház, hogy mi zárjuk ki őt az üdvösségből! Igy érvényesül hitünk, de egyszersmind protestáns voltunk is. Hogy pedig valamely protestáns egyház a tanfegyelmet hogyan érvényesíti, az igazán az δ privát dolga. Annyi bizonyos, hogy a református egyházban a konfessziók soha a szentírás fölött hitszabályzó tekintólylyel nem bírtak. S a református dogmatikában elv is marad az, hogy a konfessziók csak addig érvényesek, amíg hű tükrei a szentírásból merített hittudalunknak. És hogy bizonyos tág mozgási szabadsággal még a legorthodoxabb egyházak theologusai is birnak, az is tény. Általában mindenkor a gyülekezetek életének egységességétől függ az, hogy ez mily irányban fejlődik. De másfelől az is tény, hogy nincs egyház, mely a Zoványi-fóle ultra-radikális protestáns elv alapján meg tudjon állani s erőt tudjon kifejteni. Az csak az individuumoknak való. Aki tehát ezt vallja, maradjon meg individu-