Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Ravasz László dr.-tól: A középkori igehirdetés
A középkori igehirdetés. 275 isteni önkény nyilvánult meg benne, tehát az értelem többé nem tudta ésszerűségüket bebizonyítani, legfönnebb a világképet több kevesebb erőfeszítéssel hozzájuk alkalmazni. Igy lett a skolasztikából az ellenkezője annak, aminek lenni hivatva volt: nem a kijelentést alkalmazta az észhez, hanem az észt a kijelentéshez, ez pedig a credo, quia absurdum est elvéhez vezetett. Irrationalitás és tekintély, ez lőn vallásos igazságok bélyege, amelyből szükségszerűen következett a fídes implicita fogalma. IV. Ince pápa kifejezetten tanítja, hogy a világnak bőven elég, ha hisz egy jutalmazó és büntető Istenben, egyebekben pedig aláveti magát az egyháznak. De ez még a kisebb baj volt. A nagyobb az volt, hogy ez a tan, amely az egyházi tanítások absolutságát volt hivatva megbizonyítani, tulajdonképen teljes relativizmusba vezetett. Az Aristoteles filozófiájának kritikai elemei, különösen az Isten lényegére, természetére, a világrend mechanizmusára vonatkozólag skeptikussá tették a lelkeket. Nem volt semmi bizonyos, mindent ad hoc az egyháznak kellett eldöntenie. Az aristotelesi το μέσον a valláserkölcsi élet teljes mezején is érvényesült és a ne quid nimium elvét nagyon is betartották különösen a jó cselekedetekben és vallásos gyakorlatokban. A hit ne legyen teljes odaadás, a bűnbánat teljes töredelem, a szeretet teljes áldozat; elég mindenből egy kényelmes csipetnyi, a többit kipótolja az egyház a maga kegyszereivel. Innen már csak egy lépés volt hátra addig a humánizmusig, mely lelke táplálékát az antik világnézetben találta fel és a keresztyén egyház tanait — hol fogcsikorgatva, hol sokat jelentő mosollyal — kölönc gyanánt hordozta magával. Klasszikus megnyilatkozása ennek X. Leo ismeretes szállóigéje: „a Krisztusról szóló mesének mégis csak sok hasznát vettük". Si non e vero, bene trovato! Amíg a skolaszticismus virágjában volt, csak egy néhány nagy szellem esoterikus tudománya gyanánt szerepelt és az igehirdetésre nem volt különösebb hatással. Amikor azonban a hanyatlás jelei már kezdettek feltűnni, általánossá vált a skolasztika, és ezzel még jobban elsekelyesedett. Az igehirdetésben már csak mint formáiizmus került bele. Arra igyekeztek hatása alatt a szónokok, hogy tárgyukat minél apróbb részekre osszák fel; ez ugyan nagyon segítette a formai érzék kifejlődését, amely eddig meglehetősen kezdetleges vala, de viszont a számtalan divisio és subdivisio között az alapgondolat teljesen elveszett. Minden jelemzésnél jobban mutatja a példa, hogy miként űzték ezt a formáiizmust. Utinai Leonardo 42. böjti beszédje szól az emberi lélek nemességéről és méltóságáról, a következő eszmemenettel: A kegyes lélek azt gondolja a felolvasott ige alapján (amely nincs jelezve), hogy az emberi lélek tényleg igen nemes és méltó19*
