Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A középkori igehirdetés

272 Dr. Ravasz László. a reformáció előkészítőjévé teszi. Minél inkább hatalmába keriti az egyház a világot, ők annak inkább keresik a mennyet, mig ez az ők csendes, talán öntudatlan tiltakozásuk alázatos, tűrő, néma forradalommá válik, amelyet nem lehet üldözni, mivel nincs ellenállása de amelyet meggyőzni sem lehet, mert van — igazsága. Forradalom volt ez, az egyház életén belül, nemcsak vallásos, hanem sociális forradalom is. A gazdag, aranyba, biborba öltözött uralkodó osztállyal, a klérussal szemben ott állanak ezek a szent koldusok, akik az elhagyatott, testileg, lelkileg kizsákmányolt nép között élnek és még annál is szegényebbek. Nincs rétege a népléleknek, amelyet ne ismernének, nincs titok, amoly előttük rejtve maradt volna. Az igehirdetés történetébe velük lép be a gyülekezet meglátása. Eleddig a hallgatóságot valami elvont személynek látta a szónok és bizonyos általános mechanizmus szerint kezelte lelkét. Dogmatikai és erkölcstani paragrafusok töltötték meg az egyházi beszédeket, de azzal nem gondoltak, hogy a hallgatónak eleven, egyéni lelke van és akárhogy ismerjük is a h itta ni tételeket, mégsem tudunk prédikálni, ha nem ismerjük annak a lelkét, akinek prédikálunk. A prédikáló szerzetesek vették észre, hogy minden gyülekezetnek más a psycheje ós igyekeztek azt megismerni. Ez a kulcsa rendkívüli hatásuknak. Nem mondottak semmi olyat, amit eddig nem ismert volna a világ, de ugy tudták mondani, hogy uj igazságra ismert mindenki benne. Sajátos képviselője ennek az iránynak a nagy német minorita, Regensburgi Berthold, ki a Lajtától a Rajna torkolatáig, Schweiz déli vidékeitől fel Thüringia északi pereméig szakadatlanul vándorolt ós szakadatlanul prédikált. Olyan korban, melyben a legrikitóbb gazdasági és sociális ellentétek brutális tömegbűnöket váltottak ki; mikor a földesúri önkény volt a legfőbb törvény, amelynek egyetlen cikkelye volt: az egyéni érdek; mikor az egyház bűnbánati és bucsuintézménye a népbűnöket inkább tenyésztette, mintsem irtotta : Regensburgi Berthold mint a nép élő lelkiismerete, mint a mennyei világ félelmes apostola járt kelt a bűnös tömegek között és igazi bűnbánatot, igazi megtérést, igazi, lólekbevágó önsanyargatást követelt. Alakja egészen Keresztelő-Jánosi; ajkán nem az evangéliom boldognak magasztalásai csendülnek meg, hanem a vád, az itólet, a rettentés. Bezzeg nincs meg benne a görög rhétorok finomsága, pazar művészete; a nyelve sem zenél, invenciója sem megy meglepő mutatványszámba, de van benne amazoknál sokkal értékesebb erő: egyéni meggyőződés és erkölcsi móltóság. Nyers, durva és rajongó, de beszéli a népnek a nyelvét és képzelete tele van őserejű képekkel. A papok ó- és újszövetsége helyett — igy prédikál, — olvassák az Ég és Föld