Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A középkori igehirdetés

266 Dr. Ravasz László. jának tekintették a keresztyénné léteit. Ez a tömegáttérés pedig szükségképen csak névleges lehetett: uj mázzal vonták he a régi pogányságot, egyszerűen átkeresztelték a régi szokásokat. Máról holnapra keresztyén animizmus, illetőleg sámánizmus alakult ki, csak hogy azok a szellemek, akiknek tiszteletére végezték ezeket a gyakorlatokat, keresztyén szentek és martyrok nevével neveztettek ezután. A görög philosophiába öltöztetett keresztyénség hétköznapi formája nem volt más, mint ősi polydaimonista szellemek és hősök kultusza, nagyon vékony keresztyén mázzal bevonva. Jézus a nép hitében csak a legfőbb varázsoló volt, aki oly hatalmas, hogy csak közvetítők utján lehet érintkezni vele; maga a vallásgyakorlat jórészt sziklák, fák, szakadékok, keresztutak felkereséséből állott, ahol kuruzslás, boszorkányság, bűbájosság járta; a pogány táncok, énekek, ördöngös játékok a templomba is behatoltak, mert a köznép csak ebben látott kultuszt. A papok teljesen miveletlen emberek, nagyrészt írástudatlanok és theologiájuk még a Miatyánk elrecitálásáig sein ér, sőt nem egy közülök pogány áldozatokban vesz részt. De hát ez természetes is volt A keresztyénség extenzivitása a népvándorlás lezajlása után márol-holnapra rendkívül megnőtt, ennélfogva intenzivitásában szükségképen ugyanannyit vesztett. A népvándorlás széttörte az antik kulturát ós zűrzavaros erjedés után letelepítette a maga félvad barbárjait. Ezeket a tömegtérités hirtelen megkeresztelte : lehetett volna-e más a világ ábrázatja ilyen körülmények között? És ez a fólpogány keresztyénség, melyből alig volt igazi evangéliumi tartalmú egy darab kovásznyi, megkezdette a maga átalakító munkáját ós ezer esztendő szakadatlan erjesztő munkája után nemcsak önmagát tartja meg, de csodálatos módon megujul: önmagát ujjászüli és megteremti újkori kulturánk csodavilágát. Hatalmas erőnyilatkozatok voltak a keresztyénségnek eme világtörténeti aktusai, melyek egyenest az önfenntartás ösztönével hatottak és amelyek egymást egészítették ki, vagy javították meg; ez a megigazítás, természetesen, sokszor évtizedekig tartó véres harcok árán mehetett végbe. a) Az igehirdetés Nagy Károly korában. Mindezideig még csak görög és latin prédikációkról beszéltünk, mert annak a világnak, amelynek eddig az igehirdetés szólt, ez volt az anyanyelve. De a népvándorlás leviharzása és az antik világ összeomlása után az igehirdetés olyan emberekhez szól, akik nem értik az antik világnyelvet: a latint vagy görögöt. Kölönböző néptörzsek nyelvei ezek,