Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Kiss Samutól: A buddhizmus és a keresztyénség
A buddhizmus és a keresztyénség. 251 világok az öröm számára, ahol a jó, de a váltságra még meg nem érett ember az δ erényes magaviseletének gyümölcsét élvezi. De ha erényes érdem gyümölcse elfogyott, akkor az ilyennek is vissza kell térnie a földre, mivelhogy van még benne valami az élethez való akaratból és nem semmisítette meg végkép az δ karmáját". Ezalatt Gótamo tulajdonkép az újból való születés külömböző fokozatait, rossz és jó fázisait érti. Nagy dogmatikai küiömbséget képez még a buddhizmus és a keresztyénség között a váltság tana. A keresztyén vallás azt tanítja, hogy Jézus a bűnös világnak a megtartója, megváltója; a dhammo szerint azonban „nincs az az ember, aki más valakit megválthatna. Mindenkinek magának kell maga magát megváltania. Buddha nekünk csak az útat mutatta meg, amelyben haladva, maga magának kiki megváltója lehet." De mig a dhammo így a keresztyén hittannal merőben ellentétes álláspontot foglal el s teljesen szakítani látszik — sőt hirdeti is, hogy szakit — minden dogmatikai felfogással; addig másfelől mégis minden tiltakozása dacára dogmatikai jelentőséggel biró tantóteleket állít fel. így pl. tagadja a keresztyén vallás által hirdetett:öntudatos, személyes feltámadást; de helyébe állítja az újból való születés dogmáját. Amint a keresztyén feltámadásnak hite a zsidó vallásban gyökerezik, úgy a Buddha által tanított újból való születés lényegileg a brahmán lélekvándorlás fejleménye. Ε tantétel szerint az ember az ő karmájának, vagyis erkölcsi magaviseletének, megfelelő állapotban újból születik vagy ezen, vagy egy más világtesten, az embernél vagy alacsonyabb, vagy pedig fejlettebb lényként mindaddig, mig Arahává, az az tökéletes szentté nem lesz. Amikor aztán eljut a Nirvánába. A Nirvána! A buddhizmusnak e legmisztikusabb ós különfóleképen értelmezett metafizikai fogalma. Eredetileg annyit jelent, hogy: a kialuvás, kifuvás állapota. De hát mi aludt ki, vagy mi van kifúva a Nirvánában? Mint a káté 75. pontjának jegyzete mondja: „kialudt az élethez való akarat tüze s az az ábránd, hogy az anyagi javaknak belső vagy maradandó becse lehetne; kifuvatott az érzékiség és sóvárgás lángja; örökké kioltatott az önzés lobogó lidércfénye". Ezen tüzek kioltását érte el Gótamo a fügefa alatt s ezt kell elérnie minden embernek még világéletében. Amennyiben tehát a Nirvána még a földi lét folyamán elérhető, következőleg az nem szükségképen jelenti, mint sokan gondolják, a létezésnek teljes megszűnését. A Nirvánának magasabb foka a Parinirvána, vagyis a túlvilági Nirvána, melyet a Nirvánába már eljutott tökéletes ember — az Arahá — halála után ér el; amelybe tehát Gótamo is csak földi életének megszűnése után ment be s amelyben nincs többé újból való születés. Ilyen formán ez a Parinirvána megszűnése a személyes létnek; s mint a buddhista vágyainak és törekvéseinek a
