Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Kiss Samutól: A buddhizmus és a keresztyénség

250 Kiss Samu. készítette és sikerüket megmagyarázza. De mégis mily külömbség közöttük a kifejtésben és rendszerük megalkotásában, Krisztus evangélioma és Buddha dhammója között. Különösen dogmatikai téren. Mig ugyanis Jézus hit dolgában inkább csak a nemesítő, tisztító szerepét végzi; addig Buddha szinte tabularázát csinál a brahmán hitrendszerből. És e tekintetben már nagy és lényeges eltérés van a két vallás tanai között. Mig p. o. Krisztus vallása azt tanítja, hogy a világ semmiből teremtetett; addig Gótamo azt mondja, hogy „semmiből sohasem lesz, vagy állhat elő valami". A keresztyén vallás szerint a világot egy személyes Isten az ő mindenható akarata által hívta létre; a dhammo szerint azonban „nincs semmi olyan teremtő Isten, akinek kegyétől vagy akaratától függne a világ állandósága Minden saját maga által és saját magából áll elő és fejlődik ki, az δ saját akaratánál fogva és az δ belső természetének és sajátságának megfelelőleg". A keresztyénség hisz közvetlen és közvetett isteni kijelentésekben; a buddhizmus a személyes Isten létét tagadván, csak következetes marad, amidőn isteni kijelentéseket sem fogadéi. Szerinte „isteni kijelentések egyáltalában nincsenek. S az emberek soha más kijelentésben nem részesültek, mint azokban, amelyeket azoktól a bölcsektől tanultak, akik a saját erejükből küzdötték fel magukat az emberi nem tanítóivá s akik között a legnagyobb Buddha". A keresztyén vallás a világ végességét hirdeti, mint amely időben keletkezett és egykor véget ér ; Buddha a világegyetem kezdete és vége felől azt vallotta, hogy azok transcendens voltuknál fogva az emberi értelem erőit felülmúlják. Sőt ha lehetséges is azokat megérteni ós szavakba betanítani, ez a tudás az embereket a szellemi és erkölcsi fejlődés terén semmivel se vinné előbbre. Éppen azért minden ilyen kérdést elutasított magától 03 megtiltotta tanítványainak is, hogy azokkal foglalkozzanak. Az evangéliomok személyes feltámadást tanítanak: „Eljő az óra — úgymond Krisztus— amelyben mindazok, akik a koporsóban vannak, meghallják az Úrnak szavát, és kijőnek; akik jót cselekedtek, az életnek feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására". A dhammo ilyen feltámadásról nem tud, keresztyén értelemben vett poklot ós menyországot nem ismer. „Hanein — mint a káté 119. pontja előadja — igen is vannak sötét világok, ahol a kín és kétségbeesés lakik s amelyekbe a szabaddá tevő tudománynak egyetlenegy sugara sem hatol be. Annak, aki súlyos adóssággal (bűnnel) van terhelve, itt kell tartózkodnia mindaddig, mig gonosz tettének jutalmát el nem vette. Ekkor aztán az δ jó karmája (érdeme) lehetővé teszi reá nézve, hogy ismét emberré szülessék, amikor aztán újból módjában lesz az ismeretre s becsületes élete folytán a megszabadulás ösvényére eljutni. Éppen így vannak fénylő