Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Kiss Samutól: A buddhizmus és a keresztyénség

244 Kiss Samu. gyermek Jézus értelmén és feleletein álmélkodának mindnyájan, akik őt hallgatták; még a nagy tudományu doktorok is. Buddha gyermek- és ifjúkoráról ezeken kivül vajmi keveset tudunk. Épúgy, mint Jézuséról sem. De ami keveset tudunk, az homlokegyenest ellenkezik egymással. Buddha mindenféle élvezetek, szórakozások, királyi fény és nemi kéjelgésben töltötte idejét. Jézusról ellenben azokat a fenséges szavakat olvashatjuk: ,.gyarapodék bölcseségben és testének állapotjában. Isten és emberek előtt való kedvességben." De ez egymással ellenkező tények ugyancsak egymással homlokegyenest ellenkező okokra is vezethetők vissza: Siddáttho herceget mondhatni az atyja lökte bele a könnyelmű életbe, hogy a brahinánok jóslását megakadályozza, akik szerint ha a herceg tudomást vesz az emberi szenvedés és földi mulandóság felől, abban a percben világgyülővó lesz; ezért az volt a szándéka, hogy az érzéki gyönyörök és búja élvezetek által erősen a földi élethez bilincselje őt. Jézus pedig kezdettől fogva készült világmegváltó nagy feladatára; már gyermekkorábantudatával bír messiási küldetésének: „Avagy nem tudjátok-e, hogy nékem azokban kell foglalatoskodnom, amelyek az én Atyámnak dolgai." Mint látható Suddhodano király olyanféle szerepet játszik Buddha életében, mint Heródes király Krisztuséban. Mindkettő útjába áll a próféciák teljesülésének ; bár más-más. célból. Suddhodano, hogy a királyi trónon megtarthassa Buddhát; Heródes pedig, hogy a szerinte földileg értelmezett királyságtól megfoszthassa Jézust. Heródes a betlehemi csecsemők tömeges legyilkolásával véli célját elérhetni; Suddhodano pedig etikai gyilkolással, t. i. fia lelki és szellemi öntudatának megölésével, erkölcsi érzékének világi gyönyörökbe való fojtásával gondolja a brahmanok jövendölését feltartóztatni. De mindkettő eredménytelenül. Mert Jézust megmenti a felette őrködő isteni gondviselés ; Siddátthot meg missziójának tudatára ébreszti egy különös véletlen. Egy izben ugyanis a várkertben tett kikocsikázása alkalmával egy megrokkant aggastyánt, egy fekélyekkel borított beteget, egy feloszlásnak indult hullát s egy tiszteletre méltó brahman kolduló barátot látott, amely négy tünemény felvilágosította őt a lét igaz természete felől. A csalfa és rövid földi örömök, melyek megöregedóssel, betegséggel, fájdalommal és a halállal járnak együtt, egyszerre elvesztették rá nézve minden varázsukat. Ettől kezdve került minden mulatságot s megérhelődött benne az a meggyőződés, hogy a létei inkább csapás, mint áldás s hogy bolondság és nemes teremtményekhez egyáltalán nem méltó az érzéki gyönyörűségek után futkosni. Amaz útjába akadt tiszteletre méltó brahmannak háborítatlan nyugalma pedig megjelöli előtte az útat, amelyen mint remete és aszkéta keressen lelkének nyugalmat, enyhülest.