Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió

Az őskeresztyénség és a misszió. 181 oly tisztelt tagja volt, mint más. Püspök is lehetett, ha arra való volt. Pius római püspök rabszolga volt. A vértanuk könyvébe sok rabszolga írta be a nevét s a nemes lelkű Blandina, a lyoni gyülekezet általános nagy tiszteletnek örvendő tagja, a ki később vértanúi halált szenvedett, rabszolganő volt A világon nagy volt akkor az elnyomottak serege s nem csoda, ha az ilyenek seregestől léptek be oda, a hol szeretetet, szabadságot találtak, sőt a személyiséget megillető tiszteletet sem vonták meg tőlük. Nem kell azonban azt gondolnunk, hogy a keresztyénség, akárcsak az első században is, kizárólag a szegényebb néposztály körében terjedt. Az természetes, hogy a gyülekezetek többségét szegény kézművesek vagy kishivatalnokok s esetleg rabszolgák vagy felszabadított rabszolgák képezték. Voltak azonban már Pál tapasztalata szerint is egyes előkelők, a kik megértették az Isten hívő szavát. így pl. Sergius Pál proconsul (Csel. 13, 7.) s az aeropagita Dienes (Csel. 17, 34.). A thessalonikai előkelő nők közül is nem kevesen csatlakoztak a keresztyénekhez s később is a nők mindig nagyobb számban voltak a keresztyén gyülekezetekben, mint a férfiak (Csel. 17, 4.) Bereában sok előkelő nő és férfi lett keresztyénné. A filippibeli keresztyéneket (Fii. 4, 22.) a császári udvartartáshoz tartozók is üdvözlik. Claudius főemberének, Narcissusnak s Heródes unokájának, Aristobulnak háznépe nagy részt szintén keresztyén volt. (Róm. 16, 10 — 11.) Az I. század vége felé Titus Flavius Clemens consul és felesége Domitilla Domician rokona, keresztyén volt, az Úr Jézusért szenvedett is s all. század elején Plinius azt jelenti a császárnak, hogy Bythiniában sok és pedig „mindenféle rendű és rangú" keresztyén él. Alexander Severus és Philippus Arabs császárok udvara tele volt keresztyénekkel, különben Valeriáné, sőt Diokletiáné is s a mikor e két utóbbi császár, az egyik a III. század közepén, a másik a végén, illetve a ÍV. század legelején a keresztyének üldözését megkezdte, első dolga volt mindenkinek, hogy udvarát a keresztyénektől megtisztítsa. De nemcsak társaldalmi előkelőségek léptek be a keresztyén egyházba, hanem tudós elmék, nagy gondolkozók is. Eltekintve attól, hogy három apostol: Péter, János és Pál igazi lángelme volt, csak Justin, Polykarp, Ignác, Irenaus, Tertullián, Kelemen (alexandriai) és Origenes neveit kell említenünk s a gazdag keresztyén irodalomra utalnunk, a mely zsidóság és pogányság ellen vívott küzdelmes és a mi a fő, győzelmes tusák egyik főeszköze volt, hogy joggal állíthassuk: íme a keresztyén fény a hatalmas értelmi erővel bírókat is megragadta és megtöltötte. A keresztyén irodalmi termékeket különben buzgón terjesztették is s az evangéliom