Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió
/ Az őskeresztyénség és a misszió. 171 seknek tűntek volna fel előttük. És mégis ezek a reménységek csudálatos módon megvalósultak. Nyílván nem az emberi és külső tényezők biztosították elterjedését, hanem az isteniek, az égiek, az örökkévalók. A keresztyénség terjedésének igazi tényezőit azért nem a keresztyénségen kívül, hanem belül kell keresnünk. Első ilyen tényező volt a keresztyén egyén, mint olyan. Minden keresztyén, még ha nem nyert is kiváló adományokat, misszionárus volt, mert élete Isten kegyelmének alkotása volt. (Ef. 2, 10.) Az első keresztyénség nem követelt áldozatot azoktól, a kik a Jézus szeretete és váltsága édességót még meg nem ízlelték. A kik pedig megízlelték, azok oly nagy kincset, oly nagy boldogságot, oly nagy örömöt nyertek, hogy készek voltak hitükből, a mely új életet biztosított nekik, a legmesszebbmenő következtetéseket is kivonni. Ha nem voltak is mind kiváló szónokok, életfelfogásuk s a zsidó és pogány bűnökkel és tévedésekkel szemben való állásfoglalásuk: hangosan és ékesszólóan prédikált. Ingerelte, de egyúttal érdekelte is az embereket. Az érdeklődésből következett a kérdezősködés ós talán sokszor az ellenmondás, igen gyakran azonban a hegyeket mozgató hit is. Miután pedig minden új hívő megint új misszionárus lett, el lehet képzelni, mily gyorsan hatványozódott a keresztyének száma. Csak egyetlenegy példát kell felhoznunk, hogy lássuk, mily következményei kellett, hogy legyenek az egyéni erőteljes bizonyságtételnek. A Cselekedetek könyve 2. r. 9—11. versei szerint: párthusok, médek, elamiták, mezopotámiaiak, judeaiak, kisázsiaiak, egyiptomiak, libyaiak, rómaiak, krétaiak és arabok voltak jelen az első keresztyén pünkösd ünnepén. Képviselve volt tehát mind a három világrész : Ázsia, Afrika és Európa. A jelenvoltak kétségkívül zsidók voltak legnagyobb részben ós a zsidók által megnyert prozeliták is ismerték a zsidó (vagy a zsidóval rokon arám) nyelvet. Nem valami ázsiai vagy latin vagy egyiptomi nyelveket értettek tehát, a mikor így kiáltottak fel: Halljuk a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait! (11. v.) Kitűnik ez abból, hogy a 6. vers voltakép így van az eredetinek mefelelőleg: mindegyik a maga nyelvjárásán (dialektusán) hallá őket szólni. Tehát a pünkösdi csoda nem abban állott, hogy az apostolok a világ minden nyelvét megtanulták, hanem abban, hogy a Szent Lélek ereje segítette őket s az üdvigazságokat oly módon tudták hirdetni, hogy az összesereglett s különböző nyelvjárásokon beszélő zsidók megértették a nagyfontosságú üdv igazságokat. A csoda azonban itt nem végződött, hanem folylatása is lett. A hallgatók közül sokan megtértek, Jézust Megváltóul elfogadták s hitük oly igaz, oly őszinte, oly meleg hit lett, hogy mikor haza értek, kétség12*
