Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió

172 Dr. Szabó Aladár. kívül úti élményeik közül azt a legfontosabbat hangoztatták mindenfelé, hogy az üdvöt, hogy Jézust, hogy bűneik bocsánatát megtalálták. Mielőtt még egyes kiválóbb egyének: vagy maguk az első apostolok vagy mások bejárhatták volna a világot, az egyéni bizonyságtétel által mint a három világrészbe eljutott a Jézus Krisztus evangélioma. A keresztyénség terjedésében azonban nagy része van ama kiválóbb s a Szent Lélek adományaival nagyobb mértékben ellátott hivatalos munkásoknak is, valamint a szervezett gyülekezeti életnek. A hivatalos munkásokat illetőleg több, nagyon elterjedt tévedést kell eloszlatnunk. Első sorban az apostolokra vonatkozólag. A mikor manapság apostolokról beszél valaki, majdnem mindenki azonnal a tizenkét férfiúra gondol, a kiket Jézus még földön jártában kiválasztott, neveigetett, az evangéliom terjesztésére kisebb körbe kiküldött (Máté ev. 10. r.), feltámadása után pedig az Isten országának minden népek közötti terjesztésével megbízott. Azt is tudja mindenki, hogy Júdás helyébe Mátyás lépett s hogy Pál is az apostolok közé emelkedett. Az apostol név így a nagy közönség, sőt még a tudománnyal foglalkozók előtt is valami különös kiválóságot jelent s arról, hogy az apostolság az őskereszténység életében századokon át szervezett intézmény volt, nagyon kevesen tudnak. Az általános egyháztörténeti felfogás szerint az apostolok, t. i. az első tizenkét apostol után a püspökök ós presbyterek vették át a keresztyénség terjesztésének munkáját. Ezzel szemben utalnunk kell a következőkre. Már a Szent írás szerint is nemcsak a tizenkettő és Pál viselték az apostol nevet, hanem mások is, pl. Barnabás (I. Kor. 9, h.) vagy Andronikus és Junias (Róm. 16, 7.). Egy helyen az írás (Zsid. 3, 1.) még Jézust is apostolnak nevezi és méltán, mert hiszen Jézus magát Isten küldöttének nevezte és pedig nemcsak a János evangéliomában közölt magasröptű beszédek szerint (Ján. 10, 36.), hanem a Máté evangéliomában található amaz egyszerű példázat szerint is, a mely a szőlőbe küldött munkásokról szól. Ε példázat szerint Isten az utolsó eszközt ragadja meg, a mikor saját Fiát küldi el. Jézus tehát szintén apostol, azaz külflött, Istennek legdicsőbb misszionárusa és más apostolok annyiban különböznek tőle, hogy azoknak előbb Jézus iskolájába kell járniok, erőt, hatalmat kell nyerniök isteni dolgok végzésére (II. Kor. 12,12.) és megbízást kell venniök (Róm. 1. 1; 1. 5). A míg tehát Jézus öröktől fogva alkalmas az Ο küldetésének végrehajtására, az emberek közül választott apostoloknak vagy küldötteknek előbb tanítványoknak kell lenniök s Jézus erőiben részesülniük, sőt még ekkor is az ő munkájuk bizonyságtétel Jézusról, a ki az Úr. (Róm. 1, 3., II. Kor. 4, 5.). Az