Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió

170 Dr. Szabó Aladár. bözőbb bölcsészeti nézeteket s vallásos felfogásokat tűrte, a keresztyének ellen sokszor intézett irtó hadjáratot, mert a keresztyének nem engedtek gúnyt űzni hitükből ós a pogány bálványok meg a császárok oltárai előtt nem hajlongtak, mint az udvaroncok és a durva tömegek. A keresztyénség igazán a legkedvezőtlenebb körülmények közt terjedt és egy nagy nehézséget maga támasztott, t. i. azt, hogy az egyének életének a Jézus akarata szerinti átalakítását követelte s azt a felséges felhívást: Térjetek meg (Máté 4, 17.) első sorban az emberek szívére s nem egyedül a szokások megváltoztatására vonatkoztatta. Csakis az isteni segítségnek lehet tulajdonítani, hogy a keresztyénség rendkívül hamar elterjedt az egész ismert világon. Mind azt, a mit régebbi s újabb történetírók a keresztyénség terjedését biztosító külső körülményekről kényelmes írószobáikban összeírkáltak, kellő értékére kell leszállítani. A görög nyelv és a görög tudományosság egységessé tette a kultúrát s egy minden művelt körben ismeretes nyelvet bocsátott a keresztyénség rendelkezésére. Igaz. Csakhogy ez a kultúra mindenestül el akarta nyomni a keresztyénséget. A tudósok, bölcsészek gúnyolták, félremagyarázták a legszentebb keresztyén gontolatokat. Másfelől a maga helyén rá fogunk mutatni arra, hogy már az őskeresztyénség a görög ós latin nyelveken kívül más nyelveket is felhasznált s bizonyára már az őskorban több nyelvet felhasznált, mint a hánynak a felhasználásáról tudunk. Azt is hangoztatták, hogy a római kard és jog egységes nagy birodalmat gyúrt össze a leigázott népekből. Ez is igaz, de ez az egységes nagy birodalom, mint a Diognethez írt levél mondja, úgy bánt a keresztyénekkel, mintha külföldiek lettek volna, bár ők úgy éltek mint hazafiak. Azután azt is mondják, hogy az emberi elme Jézus korában s a keresztyénség első századaiban a vallási kérdésekre irányult s ez igaz, de hogy ez kedvezett volna a keresztyénségnek, azt a tények nem igazolják. A vallásos elmék s vallásos rendszereket alkotó bölcsészek voltak a legnagyobb ellenségei az evangéliomnak, mert saját maguk alkotta képzelődéseiket nem akarták feláldozni a gyűlölt Názáreti előtt. Az igazság az, hogy a keresztyénség, a mikor pályája elején állott, oly jelentéktelennek, oly gyengének látszott, hogy sem a tudósok, sem az állami hivatalnokok, sem a különböző vallásos mozgalmak vezérei nem kötötték hozzá sorsukat. És ha azok, a kik ma a keresztyénség alapítóját embernek s a keresztyén egyházat az emberi fejlődós egyik termékének tekintik, Jézus és az apostolok korában éltek volna, szintén nem kötötték volna és ha őszinték akarnak lenni, meg kell vallaniok, hogy a maroknyi keresztyénség nagy reménységei az első század közepe táján nevetsóge-