Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Könyvismertetés - Szlávik Mátyástól: Natorp R., Religion innerhalb der Grenzen der Humanität

152 Könyvismertetés. van szükség. De minden egyes művelődési fokozaton az oktatásnak a neveléssel kell párosulnia. Ε humanitárius alapon épül föl a vallás, a melynek erkölcsi jellege az élet számára való. A keresztyénségnek megfelelőleg a földön kell megépítenünk istenországát. A keresztyén hitnek forrását Luther találóan a lelkiismeretben látta. Luther nyomán a ker. vallásnak ezt az eredeti emberi erkölcsi értelmét Lessing, Kant, Fichte, Pestalozzi, Fries és Krause fogta föl helyesen. Morális magvában van a vallásnak életadó ereje. Schleiermacher ezt a vallást a humanitáshoz való viszonyában kedélynek és érzelemnek mondotta, s azzal annak egész bensőségét biztosította. Ez az érzés forrása minden tudatnak. Az emberiség közösségi tudatát s abban minden tiszta emberi erkölcsi vonzást kell kifejtenünk. A népet és az egész emberiséget a tiszta emberiesség ideáljára kell fölemelnünk vallásos, tudományos, aesthetikai és erkölcsi szempontból egyaránt s ebben vezérlő kalauzunk a sociálpedagogika s nem a dogma vagy a merev egyháziasság. Az igazi vallásos erkölcsi népnevelés nem szorul dogmákra. Ép azért a vallásoktatást is a szerző szivesebben látja a tanító, mint a pap kezében. Utószavában Herrmann és Cohen ethikáira való folytonos utalással közelebbről világítja meg az érzelmet, mint a vallás forrását s a vallásnak transcendens jellegét. De hát mit ér az a transcendens jelleg, ha szerző az isteninek róvására folyton csak, bár legideálisabb értelmezéssel, folyton csak a humanitárius vallást hangsúlyozza. A vallás itt pusztán az emberi lélek természeti képességeire van alapítva, amelynek nincs isteni szine, ize és jellege. Tisztán emberi vallás az emberi, tehát véges törvényekkel, indokokkal, eszmékkel és eredettel. Nem az erkölcsi tudat: a lelkiismeret, hanem az istentudat a vallás forrása és eredete. Az istenfiuságon nyugvó szeretet a vallás éltető lelke és ereje, épazért abban, főleg a keresztyénségben vallásosság és erkölcsiség elválaszthatatlan egységben van egymással. Az erkölcsiségnek és a vallásosságnak egysége a keresztyénség alaptana a vallásosnak és az erkölcsinek értelmezésében egyaránt. Erről az oldalról szerzőnek különben rendkívül tartalmas és tanulságos műve erős korrektióra szorúl. De feltétlenül aláírom a vallás sociális erejéről ős hatásáról szóló s mélyen járó sociálpedagogikai fejtegetéseit. Sz. M.