Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Raffay Sándortól: Az ál Máté

Az ál Máté. 131 telnek reád, s miattad már ellenünk is gyűlölettel viseltetnek és az emberek ellenszenvét kell tűrnünk temiattad! Jézus pedig így felelt Józsefnek: — Egyetlen gyermek se lehet bölcs, ha csak az ő atyja nem neveli őt korának tudományában, atyjának átka sem árt másnak, csak aki rosszat cselekszik. Akkor összegyülekeztek Jézus ellen s bevádolták őt Józsefnél. Ennek láttára József nagyon megijedt, félve Izrael népének erőszakosságától ós izgatottságától. Abban a percben aztán megragadja Jézus azt a gyermeket a fülénél fogva s mindenki láttára felemelte őt a földről. És látták, hogy Jézus úgy beszélget vele, mint apa szokott a fiával. S visszatért bele a lélek és feléledt. Ezen mindnyájan csodálkoztak. 30. fejezet. Egy Zakiás nevű zsidó tanító pedig, mikor meghallotta, hogy Jézus ilyeneket mond, és látta, hogy fölülmulhatatlan az erénynek tudományában, ellenszenvre lobbant és féktelenül, balgaton és könnyelműen kifakadt József ellen, mondván: — Hát te nem akarod felvezetni a fiadat, hogy az emberi tudományokban és tisztességben neveltessék ?! De úgy látom, te ós Mária is azt akarjátok, hogy a ti fiatok inkább másban lelje kedvét, mint a nép véneinek hagyományaiban. Pedig úgy illett volna, hogy többre becsüljétek Izrael gyülekezetének véneit és hogy közte ós a gyermekek közt is kölcsönös szeretet fejlődjék ki s velük együtt a zsidó ismeretekben neveltessék. — Hát ki volna az, — veté ellen József — aki ezt a gyermeket képes volna féken tartani és tanítani ? Ha te képes vagy rá, mi egyáltalán nem akadályozzuk, hogy tőled tanulja meg azt, amit mindenki tanul. Mikor Jézus meghallotta, amit Zakiás mondott, így felelt neki: — Te törvénytudó, amit te az imént mondottál és mindazt, amit felsoroltál, azoknak kell megtartaniok, akik az emberi tudnivalókban taníttatnak. Én azonban kivül állok a ti körö­tökön, mert nekem nincsen testszerinti atyám. Te, aki a törvényt olvasod és benne otthonos vagy, a törvény keretében maradsz, 9*

Next

/
Thumbnails
Contents