Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Törteli Lajostól: Prolegomena az ószövetségből származó s az új-szövetségben található idézetek viszonyához

10 Törteli Lajos. bevetés munkáját megnehezítené. Ez alapon az Ószövetség héber szövege kérdésünk tárgyalásánál biztos alapul szolgálhat . . . Másként állunk azonban a Lxx szövegével. Az Aristeasféle legendát mellőzve kétségtelennek tartjuk mi is, hogy a Septuagintának nevezett fordítás a görögül beszélő zsidók számára csak lassan és részletekben számos fordító különböző korokban kifejtett munkássága alapján állott elő, úgy azonban, hogy a Kr. e. 2. C. közepe táján már az egész fordítás készen volt. A Lxx nem szószerinti fordítása a héber szövegnek, gyakran csupán szabad átdolgozása, részleteket hagy el s önálló részleteket told az eredeti szöveghez, s kezdetben mint magán irat szerepelt. Később azonban az általános használat következtében a hellenisták között oly nagy tekintélyre tett szert, hogy egészen helyettesítette az eredeti héber szöveget, sőt Philo inspiratio elmélete óta azzal szemben még előnyben is részesítették a keresztyének is. Szövege azonban a lelkiismeretlen másolók könnyelműsége és erőszakos- változtatásai folytán még jobban megromlott. Origenes óta a szövegkritikusok igyekeznek a helyes szöveget megállapítani s Tischendorf, Loch és Swete kiadványai kevés kívánni valót hagynak maguk után, amit az is bizonyít, hogy az újszövetségi idézetek legnagyobb része recenseáit szövegeikkel szószerint megegyezik vagy csak kevés eltérést mutat. A Lxx studiumok a kérdés kutatója számára elsőrangú kötelesség lesz mindenha. Az idők folyamán nagy változást szenvedett az Űjtestamentom szövege is. Szinte megszámlálhatatlan és egybevethetetlen a különböző korokból reánk maradt codexek, codextöredékek és variansok száma, melyek egy s más tekintetben egymástól lényegesen elütök. A mult század szövegkritikusai óriási munkát végeztek a helyes szöveg megállapítása s kiadása terén, Griesbach és Lachmann nyomán és után Tischendorf, Tregelles, Westcott-Hort, Gregory Nestle és Bernhard Weiss (berlini), Bousset, kutatásaikkal s szövegkiadásaikkal elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak. Legújabban pedig von Soden hatalmas vállalatának (Die Schriften des Ν. Τ. I. Β. 1902) befejezése elé nézhetünk a legszebb reményekkel, ki maga elé tűzte egy egész theologus-gárda segítségére is támaszkodva az összes fenmaradt codexek tüzetes átvizsgálását, családok szerint való csoportosítását, új significálását s végül a recenseált szöveg kiadását. Ha maga a szöveg is oly értékes lesz, mint prolegomenai, méltán remélhetjük benne a legértékesebbet. Az eddigi munkálkodásból is nyilvánvaló, hogy az Újszövetség szövege sokszor ingadozást mutat s ha nem is tévedünk a betoldások, redactorok, forrás hypothesisek út-