Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szele Miklóstól: A szentség fogalma az ószövetségben

A szentség fogalma az ószövetségben, JJ5 s a felszentelés nem valami különös minőséget közöl azzal, hanem egyszerűen azt a rendeltetést közli véle, ruházza rá, hogy Isten háza legyen, amelyben Istent, az ő „nevét, szemeit és szivét" mindenkor megtalálja az ő gyülekezete. (Ugyanilyen a bibliai értelme — kitéréskópen emlitem meg — a papszentelésnek is; azt a rendeltetést ruházza ez a papra, hogy Isten szolgája legyen, a ki által, a kinek közvetítésével az ószövetségi gyülekezet s a kinek szakszerű igehirdetésében a keresztyén gyülekezet Istent mindenkor megtalálja. Jó volna 2 Krón. 7 1

6-ot megszívlelni református egyházunkban azoknak, akik a templom- és \>ap-„szenteléstől" még mindig irtóznak!!) Csak árnyalatilag különbözik a hiphil jelentésétől a ^lp. piél jelentése: valamint fölszentelni, istentiszteleti használatra rendelni, de nem annyira a „Jahvénak átadás" van benne kifejezve, mint inkább ez: szentnek nyilvánítani és szentnek tartani, elösmerni. Jellemző, hogy Ex. 19 2

3-ban a Sinai hegy fölszentelése = a hegy bekerítése, hogy a nép ne mehessen föl rá, tehát: elzárása, elkiilönzése. ^lp^ pual egyszerűen a ®1p passivuma (pl. 2 Krón. 31 6), B'lp

3. niphal azon az egy helyen, hol dologról használtatik (Ex. 29 4

3) == megszentelödni, szentté lenni, szentnek lenni, és tfüpJJ? hithpaél (dologról szintén csak egy helyen, Éze. 30 2

9) e helyen == megszenteltetni, a piél passivuma (másutt a piél reflexivuma.) Szele Miklós. 8*