Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szele Miklóstól: A szentség fogalma az ószövetségben

104 Szele Miklós. melynek póldányképe gyanánt felállíttatik; Jahve világfeletti fönnsége nem szolgálhat követendő példánykópűl a véges embereknek, hanem csak az δ tökéletes tisztasága, amely tartalmi elem úgy kerül belé a szentség alaki fogalmába, hogy Jahve, aki, mint szent Isten, magasan fölötte áll a világnak, fölötte áll a világ mindennemű (fizikai és erkölcsi) tisztátalanságának is. Az angyalok szentsége fogalmilag teljesen Isten szentségéhez csatlakozik. II. A ^'"p etymologiája. Az ószövetségi iratokban a ^lp főnévnek s a melléknévnek, valamint a velük egy tőből származott igealakoknak TO ν. ΒΗ,Ρν «^R.?. tt^p, t^p, t^pn> t^pj) specifikus vallásos jelentésük van, kizárólag Istenre és Istennek avatott dolgokra és személyekre alkalmaztatnak, minek következtében a tőben rejlő alapfogalmat, azaz e tő eredeti, közönséges jelentését, melylyel akkor bírhatott, mikor még a vallásos jelentése nem volt meg s melynek kinyomozása épen e ránk maradt vallásos jelentős helyes megértése szempontjából kívánatos — az ószövetségi okmányokból föl nem deríthetjük, hanem az etymologiához kell fordulnunk. Két fölfogással találkozunk a alapjelentése tekintetében, az egyik szerint ez alapjelentés „elválasztott, elkülönzött", a másik szerint „tiszta". Már itt megjegyezzük, hogy az előbbi alapjelentésből az utóbbi jelentés közvetetlenül folyik,amennyiben a közönséges érintkezéstől elkülönzött dolgok meg vannak óva szükségképen a köznapi s épen ezért gyakori érintkezés folytán előállható beszennyeztetéstől. A „tiszta" alapjelentés vitatói részben az u. n. praefixumos elméletből indulnak ki etymologiájukban, mely elmélet szerint a héberben a szavak gyökfogalma a tő 2-ik és 3-ik consonansához tapad s az l-ső consonans csak praefixum, minek folytán a vnp tövet a gyökérből vezetik le, melynek jelentőse „világosnak lenni" (igy Fürst, Handwörterbuch s. ν. ^'IR, Baud. i. m. 20 1. 1) jegyz.) s ezzel összevetik a szanszkrit „dhús" = „fénylőnek, szépnek lenni" s a héber = „világos-zöld" szavakat. Azonban ez az egész okoskodás semmit sem ér, mert ma már világos, hogy nem a 2-ik és 3-ik, hanem az l-ső és 2-ik consonanshoz tapad a gyökfogalom (v. ö. Oehler, i. m. 158 1.: „die in der 1. Auflage als die wahrscheinlichste bezeichnete Ansicht, der Stamm mit ΒΗΠ verwandt sei auf eine Wurzel mit der Grundbedeutung: „„enituit, glänzend hervorbrechen"" zurückzuführen . . . ist wohl aufzugeben"). Ugyanazért ujabban Dillmann a „tiszta"