Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Könyvismertetés - Pröhle Károly: Cumont, Les religions orientales dans le paganisme Romain

76 Küny vismertetÓB. kell mindjárt kölcsünvételre vagy a tartalom azonosságára következtetni. Egy-egy szó magábanvéve még nem bizonyít. Míg egyes modern írók az egyházi atyákkal együtt hajlandók a pogány mysteriumok és az egyházi szertartások hasonlóságaiban a hazugság szellemétől inspirált szentségtörő paródiákat látni, addig más vallástörténészek mintha azokkal a régi keleti papokkal akarnának érdekközösséget vállalni, akik Rómában a maguk által gyakorolt kultusz elsőbbségét vitatták s a keresztyén szertartásokat az ő saját régi rituáléjuk utánzásainak tekintették. Gumont szerint mindkét részen nagy a tévedés. Hasonlóságok nem tételezik fel szükségképen az utánzást és a képzetek vagy szertartások hasonlósága gyakran megmagyarázható minden kölcsönvétel nélkül az eredet közössége — tegyük hozzá: nem csupán a történeti, hanem esetleg csupán a lélektani eredet közössége — alapján. A keleti pogány vallások római területre való beözönlésének jelentősége a keresztyénségre nézve Gumont szerint lényegileg abban áll, a régi római pogányság felbomlasztásával és új, mélyebb vallási szükségletek felkeltésével lélektanilag előkészítették és elősegítették a keresztyénségnek a római pogányság felett való diadalra jutását s ennek a felfogásnak kétségkívül van olyan igazságmagva, melyet a közkeletű keresztyén egyháztörténetírásnak is jobban figyelembe kellene vennie. L. egyébként e tekintetben Harnack-nak a „Mission und Ausbreitung des Christentums in den ersten drei Jahrhunderten" című művét, amely a keresztyénség története szempontjából leginkább alkalmas arra, hogy Cumont munkájának idevonatkozó hiányait pótolja. A „Róma és a Kelet. — A források" — című első fejezetben Cumont a keleti vallásoknak a római pogányság területére való beözönlését mindenekelőtt egy nagyobb kultúrtörténeti keretbe állítja bele és úgy tünteti fel, mint egy részét és tényezőjét annak a hatalmas kulturáradatnak, mely a Nagy Sándor örökén osztozkodó diadochusok harcainak lezajlása után keletről nyugatra indult. Közönségesen ismeretesebb a görög kulturának az a nagyszerű expansiója, melynek főiránya Nagy Sándor hódító hadjáratai után főkép nyugatról keletre haladt s amelynek egyoldalú ismerete és méltatása olyan téves nézetre vezetett, mintha ebben az időben a keletűek saját kultúrájáról alig volna érdemes beszélni. Ezzel szemben tény az, hogy Kisázsia, Egyptom, Syria ebben az időben kiheverik a háborús idők csapásait és veszteségeit; új életre kelő metropolisaik serényen újítják fel és kultiválják azokat a traditiókat, amelyeken régi nagyságuk alapult, s eme nagy iparüző és kereskedő országok fokozott gazdasági tevékenységével karöltve jár a szellemi élet intensivebbé válása. A katonait kivéve minden egyéb mesterségben jeleskednek s fölényük a rómaiak elfogúlt szemeinek is feltűnik. Egy keleti impérium álma nem ritkán hozta kísértésbe a világ első urainak képzeletét. Ez volt,