Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Könyvismertetés - Pröhle Károly: Cumont, Les religions orientales dans le paganisme Romain

Könyvismertetés. 77 úgylátszik, Caesar dictator vezérgondolata; Antonius triumvir majd hogy megvalósította és még Nero arra gondolt, hogy székhelyét Alexandriába tegye át. Ugyanakkor, amikor Róma katonai hatalmára és a tőle megalapított jogra támaszkodva hosszú időn át őrizte meg politikai felsőbbségét, szinte végzetszerűleg került alája nálánál előrehaladottabb nemzetek szellemi befolyásának. Ebből a szempontból tekintve a császárság története időszámításunk három első századában úgy tiinik fel, mint a Nyugatnak a Kelettől való békés meghódítása. Cumont ezután egyenként kimutatja, mit köszönhetett Róma a Keletnek a politikai intézmények, a magánjog (!), a tudomány, az irodalom, a művészet és végül az ipar terén s ha ezt a hatalmas kulturáradatot áttekintettük, akkor ezen a háttéren szinte természetesnek tűnik fel előttünk az, hogy a Kelet a vallás terén is mélyreható befolyással volt a császári római birodalom nyugati népeire. Mielőtt Cumont ennek a vallástörténeti fejlődésnek behatóbb tárgyalásába bocsátkozik, számot ad annak forrásairól s mindenek előtt kiemeli, hogy az „antik irodalom nagy hajótöréséből", mely a keresztyénség diadalra jutásával bekövetkezett, a vallástörténetnek van a legnagyobb kára, mert ennek a hajótörésnek elsősorban a pogány vallási emlékek, a liturgikus könyvek stb. estek áldozatul. Mindamellett a szóban forgó pogány kultuszokra vonatkozó irodalmi emlékek között épen „az egyházi atyák" tudósításai is kiváló

; fontossággal bírnak, ha nem is megbízhatók minden tekintetben. így az apologetáknak egyes polemikus iratai, mint pl.: Firmicus Maternus „de errore profanarum religionum'

: című irata stb A pogány források között megemlítendők a római satirikusok pl. Juvenalis, továbbá Lucianus, Apuleius s egyes stoikus valamint új platonikus bölcselők iratai s főkép Plutarchos „Isis és Osiris" című tractatusa. Az irodalmi forrásokhoz csatlakoznak a monumentális emlékek, feliratok és egyéb archaeologiai hagyományok. A források tehát aránylag gyéren folynak, de felkutatásuk, kiaknázásuk és helyes vonatkoztatásuk annál nehezebb és fontos feladata a vallástörténetnek. A könyv második fejezetében Cumont azokat az általános történeti és lélektani okokat kutatja, amelyek a keleti vallásoknak — a római pogányság területére való ily nagymérvű beözönlését megmagyarázzák. Nagy gonddal tárja fel azokat a politikai, kereskedelmi, gazdasági és egyéb kulturális tényezőket, amelyek ezt a fejlődést előmozdították; de Cumont távol áll attól, hogy a történelmi materialismus módjára ezzel a kérdést megoldottnak tekintené s az eszközüket az okokkal összecserélné. Ily nagy vallási hódítás szerinte nem magyarázható meg másként mint szellemi okokkal! Ezeket pedig Cumont — nézetem szerint egészen helyesen — abban keresi és találja, hogy ezek a keleti vallások a régi római vallásnál jobban hatottak: 1. az érzékekre és a kedélyre; 2. az értelemre; 3. végül és legfőkép: a lelkiismeretre.