Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Pröhle Károly: Hazai protestáns theologiai tudományosságunk sajátos helyzete és feladatai

4 Pröhle Károly. egyrészt magának az illető tudomány tárgyánali a természetében, másrészt a megismerő szellemben rejlenek, úgy, hogy a megismerő szellem éppen a helyes és teljes megismerés érdekében az ismeret tárgyához módszeresen alkalmazkodik s vele szemben nem úgy viselkedik, mint subjector superbus (a régi speculativ módszer), hanem mint subjectum humile (a tapasztalati módszer). Hogy aztán az illető ismerettárgy nem árulja el titkait az olyannak, aki avatatlan kézzel nyúl hozzá, az csak természetes és mindenütt úgy van. Abban, hogy a tudomány a maga munkája közben csupán belső és nem külső feltételekhez van kötve, áll tehát a tudomány szabadsága és ez a theologiára éppen úgy áll, mint bármely más tudományra és ezt az elvet, azt hiszem, ma már nem kell féltenünk legalább a protestantizmus körén belül, mert amint a katholikus egyház a maga létérdeke ellen vétene, ha a tudománynak szabad kezet adna, épúgy vétene a protestáns egyház a maga létérdeke ellen a megfordított esetben, ha t. i. a tudomány szabadságát önkényesen korlátozná, vagyis a tudomány munkáját olyan külső feltételekhez kötné, amelyek sem a tudomány tárgyának természetében, sem a megismerő szellemben benne nem rejlenek. Az egyház saját jövőjéről mondana le, ha az igazságot nem tudná elviselni csupán azért, mert új; viszont a tudomány saját hivatásával jutna ellentétbe, ha az igazságot elvetné csupán azért, mert régi. A réginek az újjal való közvetítése, a jelennek a múlttal és a jövendővel való összekötése és így az egészséges, szerves életfejlődés előkészítése és biztosítása •— ez a theologiának, mint egyházi tudománynak is legszebb feladata. Hogy az olyan ember —- ha még oly nagy tudományú is — aki ezen eleven életfejlődés erőinek hatásán kívül áll s azért ezen eleven erők hatását nem hogy előmozdítaná, hanem inkább gyengíti és pusztítja, a theologia ezen magasztos munkájában nem vehet részt, az ismét egészen magától értetődő dolog s oly erkölcsi következmény, amelyet elsősorban az illetőnek magának kell levonnia. De ez a kérdésnek csak ethikai megoldása és nem jogszabály. Olyan gyakorlati szabályt, amely szerint a való életben előforduló minden konfliktust és visszásságot könnyű szerrel meg lehetne szüntetni, tudomásom szerint még senki sem talált föl. Azért ennek a kérdésnek gyakorlati kezeléséhez mindig nagy bölcseség, szigorú lelkiismeretesség, részrehajlatlan igazságosság és sok, de gyengeségtől ment szeretet szükséges. Arról volt szó, hogy azt a tudományos munkát, moly a szűkes hazai viszonyok között is tényleg végbe megy, nagyobb mértékben kellene megbecsülni, mint ahogy rendesen szokás. Ezt még más irányban is szükségesnek kell mondanunk. Ha nem is valami nagy terjedelmű, de valamelyes theologiai irodalmunk mégis csak van, részint önálló művekben, részint folyóirati cikkekben. Azonban, sajnos, azt látjuk, hogy nálunk a tudomány